2016. augusztus 9., kedd

ÚJ NÉPI JÁTÉK: MIGRÁNCSÜLDÖZÉS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.08.09.


Csak elérték a kollégisták, hogy lassan mindenki meghülyül. A delír elérte az Erdélyben lévő Kommandó település fiataljait, ahol a hét végén faluünnepet tartottak, és a nagy napot a következő kis színessel dobták fel:

Szíriai fagylaltos furgonokba bújt migránsok érkeztek a falu határába, áttörték a Grenzkommando vámot. A szolgálatos határőrök végül sikeresen megállították az illegális fuvarozókat, előállították a határt törvénytelenül átlépő szíriaiakat. Azok spontán tüntetésbe kezdtek, eurót, Németországot és nőket követelve. A hatóságok azonban kitartottak, feltoloncolták őket a kommandói gőzös szerelvényére, és elküldték „Merkel nagymamájukhoz”.

Ezt adták elő, és mintegy kétszázan vigadtak velük együtt.

Megjegyeznénk, hogy Kommandó Kovászna megyében található, ahol még véletlenül sem fordult meg soha, egyetlen menekülő ember sem, így a tréfás kedvű fiatalok a róluk szóló elképesztő tudásukat a médiából szerezték, meg Bálványos is közel van. Ezt csak úgy mellékesen, viszont ismereteik alaposak, olyan Fidesz-közeliek.

Ez onnan tudható, hogy Romániában a menekültekkel kapcsolatban nincs olyan eszement hangulat, mint minálunk. Még márciusban, amikor Orbán már visított, mint a vett malac, a székelyhon.ro ilyen higgadtan számolt be az eseményekről:

„Románia 160 menedékkérőt vesz át Olaszországból, 135-öt pedig Görögországtól március folyamán – közölte két hete Viorel Vasile, a román bevándorlási hivatal (IGI) vezetője.

Román illetékesek már korábban jelezték: a romániai befogadó létesítmények kapacitása csupán valamivel több, mint 1700 fő elszállásolására alkalmas, emellett a befogadási kvóták helyett az önkéntes vállalások szerinti szétosztást szorgalmazták. Jelenleg hat ilyen létesítmény van, az ország hat pontján: Bukarestben (470 hely), Giurgiuban (200 hely), Máramaros megyében (250 hely), Galacon (300 hely), Rădăuţi-ban (180 hely) és Temesváron (100 hely)...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.