2016. szeptember 12., hétfő

A HIDEG POLGÁRHÁBORÚ MINDENNAPJAI

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: NAVRALÁSZLÓ
2016.09.12.


Azt hiszem, igaza van Béndek Péternek, amikor azt írja, hogy az intézményesített magyar korrupció nem puszta lopás, hanem a Fideszen kívüli Magyarország ellen folytatott küzdelem része, amit nagy ívű elemzésében Kis János találóan nevezett hideg polgárháborúnak. A népszavazási elmebaj közepette a hideg polgárháborús műveleti cselekmények szaporodnak. Érdemes ebben a keretben gondolkodni mindenről, amit az elmúlt időszakban tapasztalunk és fogunk még tapasztalni.

A jogállami intézményrendszer lebontása és/vagy elfoglalása szinte senkit nem érdekelt ebben az országban, ékes bizonyítékaként annak, hogy a rendszerváltás két évtizedében egy szűk elit magánügye maradt csak az alkotmányos demokrácia. Éppen ezért lehetett az alkotmányosság felszámolását társadalmi ellenállás nélkül véghezvinni. Sok bizonyítékot erre nem kell keresni: az egypárti Alaptörvény elfogadása vagy az Alkotmánybíróság politikai ejtőernyősökkel való feltöltése, ombudsmanok, bírák, közszolgák tömegének kirúgása a Legfelsőbb Bíróság elnökéig bezárólag nem váltott ki együtt annyi tiltakozást, mint a netadó terve. A havi 700 forint fontosabb volt. Ez pedig lehetővé tette az egypárti hatalomgyakorlást, ami egyenlő azzal, hogy az országban semmi fontos nem történhet úgy, hogy azzal ne értene egyet Orbán Viktor, és ne szolgálná az ő érdekét. A bíróságok maradtak egyedül függetlenek, legalább részben (szerintem nagyobb részben), de hozzájuk büntetőügyek csak Polt Péter engedélyével jutnak, és ha rossz döntést hoznak, a teljes Fidesz ellenőrzés alatt működő Alkotmánybíróság bármikor felülírhatja azokat.

A Fidesz a kontroll nélküli hatalmát nyíltan használja nemcsak a lopásra, hanem a rajta kívül álló magyar valóság elleni küzdelemre is, és ügyesen csinálja. Nem betiltja az ellenzéki hangokat, hanem súlytalanná teszi azáltal, hogy az összelopott pénzből a haverjai felvásárolják a jelentősebb médiumokat (TV2, origo.hu, vs.hu, helyi rádiófrekvenciák), vagy nem adnak frekvenciát nekik (Class FM). És persze a foci EB és az olimpia alatt ott van a köztévében tízezerszer leadott kampányüzenet „Lakossági tájékoztatás” cím alatt, ami a kampányidőszakban már kampányüzenet nevet viseli. A kvótanépszavazásra a kormány – tehát a Fidesz – saját bevallása szerint is 100-szor annyit költött el eddig, mint amennyit a Kétfarkúak sok ezer embertől összeszedtek plakátkampányra, ez a szám kb. tükrözi az erőviszonyokat is.

Nincs itt cenzúra, csak éppen nincs felülete az ellenzéknek, ahogy eszközei sincsenek a kormánypolitika ellenőrzésére vagy korrekciójára. Ha mégis lennének eszközök, akkor a kopaszok akadályoznak meg népszavazási kezdeményezést, amivel kapcsolatban a fideszes ügyészségnek semmi kifogása nincs. Nem betiltják (és főleg nem veretik szét) az ellenzéki tüntetéseket, hanem a szervezőiket hiteltelenítik hamis lejárató kampányokkal, vagy az eseményeket hallgatják el a médiában. A Kétfarkúak plakátjait most éppen tömegesen tépkedik le, állítólag önkormányzati utasításra, ha pedig Juhász Péter közterületen sajtótájékoztatót akar tartani, akkor azonnal ott a rendőr. Ha kormányplakátot szednek le, a rendőrség azonnal intézkedik akár gyerekek ellen is, ha ellenzéki plakátot rongálnak, akkor a rendszer őrei tétlenek maradnak.

Lehet nyílt erőszak nélkül is elérni azt, ami a korábbi kommunista egypártrendszernek sikerült...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.