2016. szeptember 27., kedd

ALIG ÉRDEKEL VALAKIT AZ ALAPSZÁMLA LEHETŐSÉGE - KÖRKÉP A HAZAI NYUGDÍJHELYZETRŐL

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.09.27.


A bankok az október 15-i határidőig felkészülnek az alapszámla bevezetésére. Többségük azonban egyelőre nem tapasztalt érdeklődést, mert tájékoztatásuk szerint kedvezőbb konstrukciók is elérhetők termékeik között – derült ki az MTI-nek nyilatkozó bankok válaszaiból.
 
A bankoknak október közepétől kell biztosítaniuk a kormány által most meghatározott feltételekkel az úgynevezett alapszámlát, amelynek célja, hogy olyanok is nyissanak bankszámlát, akik szerényebb anyagi lehetőségeik miatt nem tették meg ezt. Módosulnak a fizetési számla váltásának feltételei is. A rendeletben foglalt maximális díj havi összege - beleértve a bankkártya éves díjának egy hónapra eső díját is - nem haladhatja meg az esedékességét megelőző év utolsó napján érvényes legkisebb havi bruttó minimálbér 1,5 százalékát, ez jelenleg 1575 forint.
 
Még a nyáron írtunk a nyugdíjasokra vonatkozó törvénymódosításokról, amelyben például elfogadta a parlament a Polgári törvénykönyv szülőtartásról szóló módosítását. Az alaptörvényben eddig is létezett egy passzus, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni, de a legfőbb változás, hogy mostantól az intézmények is perelhetik a gyermeket, ha az nem fedezi az eltartás plusz költségeit.
 
A törvénymódosítás okai, hogy a társadalom öregszik, így az ország egyre nehezebben, egyre nagyobb anyagi ráfordítással lesz csak képes eltartani a nyugdíjaskorúakat. Ennek ellenére a szülő eltartása komoly aggályokat vethet fel. A társadalombiztosítás ugyanis úgy száz évvel ezelőtt pont azért jött létre, hogy ilyen helyzet ne fordulhasson elő. Így az aktívkorúak egyre inkább harapófogóba kerülnek, hiszen költségeik egyre nagyobbak, hiszen gondoskodniuk kell gyermekeik megfelelő iskoláztatásáról, miközben tartalékolniuk kell saját nyugdíjukra is. Mostantól pedig a jelenlegi nyugdíjak mellett még arra is költeniük kell, hogy idős szüleiknek a megszokott életszínvonalat biztosítsák. Közben az egyre égetőbb népességfogyási trendet a rendszerváltozás óta eddig egyetlen kormány sem tudta megfordítani...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.