2016. szeptember 10., szombat

BELEPTE A MIGRÁNCSOZÁS BŰNE AZ ORSZÁGOT

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG
Szerző: Gusztos István
2016.09.10.


A migráncsozás megbocsáthatatlan bűn. Megbocsáthatatlan és el nem évülő, mert aljas indítékból, előre kitervelten, folytatólagosan, bűnszervezetben követnek el – más, egészen közönséges bűncselekmények fedezésének szándékával – emberiesség és nemzet elleni cselekményeket. A mai magyar hatalom tettei és szavai egyaránt mocskosak.

S nem menekülhetsz, nincs hová bújnod: az uszítás, a cinikus hazudozás, az emberi voltodból kivetkőztető akarat mindenhol utolér: ahogy a fideszes tradíció megkívánja, a családokba is be akarják juttatni a mérget. Természetesen nemzetre meg gyermekeink, unokáink jövőjére hivatkoznak, a szervezetet emberemlékezet óta jellemző teljes amoralitással.
A fideszes hatalommal nem lehet ártatlanul, nem lehet tisztességben együtt élni – megbecstelenít mindent és mindenkit. Nemzetet és kereszténységet emlegetnek, nemzetzüllesztőn, kereszténységet gyalázón. Valljuk be, félelmetesen sikeres a szervezet – megjósolhatatlan, hogyan s mikor lesz képes az ország kimosakodni.

Kétségtelen, hogy a közpénzből, óriási apparátussal folytatott nemzetzüllesztés ellen az emberségnek manapság kevés eszköze van a hatékony fellépéshez.
  1. A migráncsozásban összegződik a Fidesz minden korábbi gátlástalansága, néphülyítésben, -vadításban szerzett tapasztalata – a profi nemzetzüllesztés új, félelmetes minőségét teremtve meg. Hazánkban ilyen szemérmetlenül nagyon régóta nem ösztönözték elvadulásra, elaljasodásra az embereket. Tudjuk, a magyar történelemben csak a 20. században is voltak a mainál összehasonlíthatatlanul szörnyűbb korszakok, de egy szempontból ez a mai hátrányára különbözik minden korábbitól: ilyen tartósan és ilyen kíméletlen, hidegvérű szakszerűséggel és amoralitással a magyar társadalmat talán még sosem züllesztette hatalom. A számára fontos témákat előre eltervezetten kiemeli valóságos összefüggéseiből, elérve, hogy azokról ebben az országban belátható ideig ne lehessen értelmesen, tisztességesen vitatkozni; megszólalni se nagyon.
  2. Nincs ép értelmű és erkölcsű, hatékony politikai ellenzék; szakszervezetek sehol, a  „civilek” hatóköre szűk. A mai aljas hatalom szinte bármit megengedhet magának: nem tud olyan alávaló lenni, hogy a demokratikus ellenzék megértse: a rezsim mielőbbi megbuktatásának kell alárendelni minden érdeket, minden akaratot. Ha valamikor, hát manapság volna szükség egyetlen közös hangra, egyetlen közös üzenetre és közös szereplésre
A nemzetzüllesztés profi voltát igazolja, hogy a régi fideszes sablonokat, a fideszes propaganda régi eszközeit – a szándékoltan gyengén kódolt zsidózást (napjainkban elsősorban sorosozásban nyilvánul meg), más rasszista üzeneteket stb. – könnyedén használják föl a migráncsozó hisztériakeltésben...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.