2016. szeptember 22., csütörtök

ÉSZAK-KOREÁNAK ÖSSZESEN HUSZONNYOLC WEBOLDALA VAN

LUMENS BLOG
Szerző: lumens
2016.09.21.


Egy rosszul beállított névszervernek köszönhetően elérhetővé vált a külvilág számára az összes észak-koreai domainnév listája – ez mindössze huszonnyolc, önmagában nem különösebben izgalmas webhelyet jelent. Nem ez az egyetlen fursasága a diktatúra kapcsolatának a világhálóhoz.
 
Egyes Leszállópálya
 
Mindössze kilenc legfelső szintú tartományból áll a világtól elzárt diktatúra intranet-hálózata (az aldomainek listája itt érhető el) – összehasonlíthatatlanul alacsony szám a globálisan elérhető majdnem 335 millióhoz képest. A TLDR Project – mely a világ DNS-zónatranszfereit igyekszik listázni automatizálva – fedezte fel az egy téves beállításnak köszönhetően elérhetővé vált címlistát és azok elérhetőségeit.
 
A listán a kiszámítható propagandaoldalak mellett érdekes módon szerepel egy recepteket gyűjtő felület és egy nemzetközi filmfesztivál adatbázisa is. Nem meglepő módon rengeteg a Kim Dzsongun tevékenységéről beszámoló, illetve déli szomszédjaikat sátáni ellenségként beállító írás is. A „kiszivárgás” eredményeképp a nyugati világ kíváncsi felhasználói sikeresen elérhetetlenné tették a weboldalak jelentős részét.
 
Tilos az F
 
Idén tavasszal a legnagyobb helyi mobilszolgáltató weboldalán (is) megjelent a telekommunikációs minisztérium felhívása, mely szerint „meghatározatlan időre” elérhetetlenné tesznek több külföldi oldalt – külön megnevezve a Facebookot, a YouTube-ot, a Twittert, az amerikai kormány Voice of America nevű hivatalos, külföldieknek szóló híroldalát, illetve több dél-koreai weboldalt is. Emellett „szexuális és felnőtt tartalmakat” biztosító, valamint szerencsejáték-szájtokat is tiltólistára tettek.
 
A bejelentés büntetést helyezett kilátásba mindenkinek, aki „nem engedélyezett” módon próbálná elérni ezeket az oldalakat vagy „köztársaság-ellenes adatokat” oszt meg – ennek konkrét formáját azonban már nem határozta meg. A rendelkezések nagyon hasonlóak a Kínában tavaly nyáron bevezetettekhez.
 
Becslések szerint körülbelül kétmillió észak-koreainak van mobiltelefonja, de néhány kivételtől eltekintve csak a magasabb rangú hivatalnokoknak és technikai szakértőknek van internethozzáférése. 2013 óta lehetséges a külföldieknek  – helyi SIM-kártya használatával – a 3G használata...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.