2016. szeptember 27., kedd

FEHÉR KALAP, KRUMPLIORR

PUPU BLOGJA
Szerző: Pupu
2016.09.27.


Éppen akkorát durrant a Teréz körúti robbantás, amekkorára ahhoz volt szükség, hogy a Fidesz tematizálni tudja a közbeszédet a népszavazás előtti napokban.
A rendőrök sebesülése valószínűleg a szándékon túli károkozás műfajába tartoznak, habár, ki tudja?
Lehet, ők voltak a műveleti hulladék.
Talán eredetileg hajléktalanra lett optimalizálva az ügy, de menet közben koncepciót kellett váltani.
Mindenesetre ebben a történetben több a kérdőjel, mint a betű, a hatóságok pedig meglehetősen csúfos szerepet töltenek be, - ők a csodálkozó majom figuráját hozzák.
A rendőrfőkapitány hajtóvadászatot emleget, ami meglehetősen nevetséges.
Olyan, mint amikor a szavannára kicsődülnek a hajtók, de senki sem tudja, hogy milyen állatra is vadásznak éppen, merthogy nem mindegy, hogy antilop vagy rinocérosz az a vad, amelyik szembefordulhat velük.
Még Semjénnek is is tudnia kell, hogy a reggeli ima után milyen puskát vigyen a hóna alatt, ha libára megy, és milyet, ha a kereszténység ellenségeire vadászik.

A Rendőrség, mint fegyveres szervezet ritkán válik célponttá, most mégis azt a helyzetet akarjuk modellezni, mikor a nyúl viszi a puskát.
Olyan eset előfordult már, hogy egy adott rendőrre megharagudott egy bűnöző és elhatározta, hogy bosszút áll, de a Rendőrségre ezidáig még nem haragudtak meg, mint ahogy az időjárásra sem lehet megharagudni, merthogy a léte adottság, mellyel számolni kell.
Állítólag a két sérült járőrszolgálatot látott el, nem konkrét helyszínre és nem konkrét parancsra mentek, de én azért meghallgatnám erről az őket szolgálatba indító és eligazító parancsnok verzióját is, merthogy ez a történet így nem túl életszerű.
Lehet, nem sétálok eleget az éjszakai fővárosban, de a klasszikus rendőrjárőr (két talpas sétál az utcán és jelenlétével elrettenti a bűnt...) előfordulása ritkább, mint a fehér holló, vagy a tisztességes politikus, és erre most kiderül, hogy mégis létezik ilyen.
Innen már csak egy kis lépés a posztos rendőr, aki az utcasarkon álldogál és az eső elől névadójába - a fakabátba - menekül.

Aztán itt van a merénylő is, aki fehér kalapban közlekedik az éjszakai utcán a kamerák erdejében, nehogy ne tudja a nagyközönség követni a mozgását, ha megjelenik majd a médiában.
Ennyi erővel vörös villogót is szerelhetett volna a gatyájára, kerékpárüzletekben olcsóér megkapja, és nem néz ki hülyén, mint aki a nagykörúti csatornában akar süllőre horgászni.
Aztán bebújik egy szomszédos kapualjba és megnyomja a távirányító gombját akkor, mikor látja, hogy áldozata rendőr.
Aztán eltűnik, mint a büdösség.
Rendőrt megmerényelni valamennyi álmoskönyv szerint rossz ómen, a testület tagjait roppant morcossá teszi és nem biztos, hogy az elfogásnál a tettes nem kezd el menekülni, miközben a kezében fegyvernek látszó tárgyat tart, melyről halála után kiderül, hogy a tízórais zacskója.
Szóval kockázatos...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.