2016. szeptember 22., csütörtök

FENÉBE IS, TÉNYLEG SZAVAZNI KELL OKTÓBER MÁSODIKÁN!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Vendégszerző: Kulcsár Árpád
2016.09.22.


Október 2-án a határon túli magyar állampolgárok is szavazhatnak majd, és az egyes országokban a különféle társadalmi-politikai kontextusok a menekültekkel és a bevándorlással kapcsolatos vitát is más fénytörésbe állítják. A Kettős Mérce arra vállalkozott, hogy feltérképezze, milyen hatással van a kvótanépszavazás ezeknek a kisebbségi magyar közösségeknek az életére. Sorozatunk harmadik részében Kulcsár Árpád, erdélyi újságíró arra buzdítja az erdélyi magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a népszavazáson és szavazzanak érvénytelenül, hogy megmutassák nem fognak „nemet mondani a szenvedőkre, a szegényekre, a béke vagy a jobb élet Európájába igyekvőkre."

...Most nem azoktól kérem, akik eleve elmennének szavazni, hanem azoktól, akik a magyar belügyektől tartózkodva legutóbb otthon maradtak, és az eredmény az lett, hogy Erdély 90% körüli eredménnyel állt be a Fidesz mögé. A népszavazás nemcsak abszurditás, hanem egy olyan lehetőség is, amely során az erdélyi magyarság megmutathatja, legalább annyira humánus, mint a magyarországi.

Mert gondoljatok bele, milyen borzasztó lenne, ha az derülne ki, hogy arányaiban itt jóval nagyobb az ismeretlen emberekkel szembeni gyűlölet, mint amott túl. És ez az én személyes nagy félelmem, mert jöhetnek utána politikai elemzők, szépen bólogatva, hogy jó-jó, de ez nem tükrözi a reális képet, hogy eleve zömében csak a Fidesz-szavazók szavaztak, mert a statisztika konok egy dolog, és a magyarországi köz fejében megint egy homogén, Orbán-hű tömegnek fogunk látszani.

Én általában úgy vagyok a szavazással, hogy magánügynek tartom, most azonban tényleg komoly morális felelősség hárul ránk, és majdhogynem kötelesek vagyunk szavazni, és kötelesek vagyunk érvénytelenül, amennyiben nem akarunk bűnrészessé válni. Mert ne legyenek illúzióink, az, hogy a magyar kormány bűnöző, vad és barbár hordának állítja be a határain várakozó embereket, akik gyakran a háború torkából szöktek ki, az, hogy ezeket az embereket válogatás nélkül sorsukra hagyná, az humanitárius bűntett.

Most esélyünk van megmutatni, hogy ennél jobbak vagyunk, hogy a hely, ahol először adtak ki rendeletet a vallásszabadságról, amelyet a tolerancia, a békés egymás mellett élés, a multikulturalitás európai fellegvárának szeretünk, vagy szeretnénk elképzelni, nem fog nemet mondani a szenvedőkre, a szegényekre, a béke vagy a jobb élet Európájába igyekvőkre. Hogy nem fogja azt mondani: nem, ti nem érdemelhettek esélyt, mert mások vagytok.

Szavazni azonban nem csak morális kötelesség, hanem kényszer is egyben. A magyar kormány gyűlöletkeltő demagógiája nem igazán hagy más választást, különben magunk, a pápa és a remélhetőleg emberséggel és humánus megoldásokkal jobban felvértezett generációk előtt is lesüthetjük a szemünk...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.