2016. szeptember 8., csütörtök

HÁBORÚS ÁLLAPOTOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.09.08.


Nem mondom, hogy kitört a médiaháború, mert az már régen tart. A Fidesz nem tagnap ismerte fel, hogy a negyedik hatalmi ágat meg kell kaparintania ahhoz, hogy biztonságosan uralkodhasson az elkövetkező 120 évben. Még ellenzékben elkezdték kiépíteni a saját médiabirodalmukat (köszi, Simicska!), de a technikával az a nagyon nagy baj, hogy folyamatosan fejlődik.

A televízió-rádió csatornák esetében jóval egyszerűbb a helyzet. Ezek működtetése horribilis összegekbe kerül. Miután a nagy reklámmegrendelők többnyire állami cégek – minisztériumok, maga a kormány, Szerencsejáték és hasonló cégek -, amelyik potenciális hirdető nem állami tulajdonú, az is viszonylag könnyen zsarolható – mert ugye a hatóságok és felügyeleti szervek is kézivezéreltek – ezért a pénzigényes műsorszolgáltatókat nem nehéz kivéreztetni. Praktikusan: ha nincs elég hirdetési bevétel, akkor zsarolható, vagy akár felvásárolható egy televízió/rádió csatorna.

Ezt láthattuk az elmúlt években például a TV2 esetében, illetve ez történik most a Hír Tv háza táján. A
nol.hu értesülései szerint az Echo Tv a Századvéggel karöltve igyekszik elhozni a nézőket Simicska csatornájától, párhuzamosan a kábelszolgáltatók is nyomás alatt vannak, hogy magasabb árat fizessenek Andy Vajna kaszinós és tévéguru csatornájának terjesztési jogáért és komoly esély van arra, hogy a Hír Tv lejjebb csúszik a rangsorban. Ez azt jelenti, hogy csökkenhet a szolgáltató részéről fizetett díj, valamint visszaeshetnek a reklámbevételek is.

Eddig – a G-napig – nem volt gondja a kormánynak a Hír Tv-vel, de mióta a két régi barát összeveszett és Simicska tévéje elkezdett üzemszerűen működni, tehát nem csak a kormányt dicsőítő lózungokat nyomja, azóta átkerült az ellenséges oldalra. Most megpróbálják kinyírni. Így megy ez Európa legszabadabb országában, ahol a szólás- és sajtószabadság példaértékű. Aha.

Ugyanezt nehezebb megtenni az internetes felületekkel. Amelyik weboldalt nem sikerül megvásárolni, lefizetni, megzsarolni, azt megpróbálják más módon elhallgattatni. Fogalmam sincs, hány fizetett troll dolgozik ezen, de gyanítom, hogy nem kevés. A közpénzből fizetett propagandaoldalak is kiveszik a részüket az ellenzék elhallgattatásából.

A lejáratócikkek sokasága jelenik meg naponta, a módszerek eltérőek, a cél azonos. Ahol lehet, megpróbálják az olvasókat manipulálni akár úgy, hogy harsonaszóval hirdetik: Soros György pénzeli az oldalt. Ezzel az a gond, hogy a normálisan gondolkodó olvasó erre megrántja a vállát, mert mi van akkor? Azon kívül, hogy semmi...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.