2016. szeptember 23., péntek

MAGYARORSZÁG NE LEGYEN "KERESZTÉNY ÁLLAM"...

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.09.22.


...Nekem mégis van néhány megjegyzésem.
  1. Magyarország
  2. ne legyen keresztény állam!
1.
Legyünk körültekintők, s szögezzük le: állam és ország nem ugyanaz. Még akkor sem, ha a mai rablóállam mindenre rátelepszik, mindent megszáll, mindent igyekszik elzabrálni. Normális esetben az országnak van állama, és nem az „államnak”  országa, mint manapság.
 
A mai „állam” persze nem is keresztény: ahogy mindenről, erről is hazudik a hatalom. Legföljebb olyan a mai „állam” kereszténysége, amely Jézust arra késztetné, hogy korbácsa után nyúljon…
 
Magyarország legyen fölvilágosult polgári demokratikus köztársaság! Magától értetődőn világi állammal, amely nem tolakszik be a családok életébe, nem les be a hálószobákba, és általában véve sem prédikál erkölcsöt a polgároknak; viszont ügyel a maga erkölcsére: igyekszik rendesen beszedni az adókat, s azokat a közérdeknek megfelelően fölhasználni úgy, hogy közben az elkerülhetetlennél ne lopjon többet…
 
Legyen olyan köztársaság, amelyben az „állam”, a hatalom nem folyamatos uszítással igyekszik uralni az országot. Nem hazudik zéró toleranciát, miközben a „kormányon” lévő „párt” az elzabrált „közmédiából” s az elzabrált közpénzből fölépített médiabirodalmából folyamatosan, szervezetten löki a rasszista és más módon is meghülyítő, elaljasító propagandát.
 
2.
A föntiek értelmében természetesen a „Fidesz-kormány” sem kereszténydemokrata: nem is lehet az, hiszen nem keresztény és nem is demokrata. Avagy látott már valaki a szó modern értelmében kereszténydemokratának nevezhető bűnszervezetet..?
 
Amióta a Fidesz „kormányoz”, csorbult a vallásszabadság is. korábban ebben az országban valóban nem kellett félnie, legalábbis az államhatalomtól, egyetlen vallási közösségnek se.
A vallásszabadság, ahogy a többi szabadságjog sem érvényesülhet a Fidesz uralta országban – csak úgy, ahogy az a szervezet érdekeinek megfelel.
 
De ha egy pillanatra föltételezzük, hogy a Fidesz kereszténydemokrata, akkor elfogja az embert a szánalom: hihetetlen, mennyit szenvedhet a föntebb említett saját, de magával teljesen összeférhetetlen szervezett rasszista propagandájától.
 
3.
Szóval: Magyarország legyen polgári demokratikus, európai köztársaság! Olyan, amelynek tisztes vezetői vannak, nem pedig rabló urai; s vezetőinek, ha kiteszik a lábukat az országból, nem kell senkit semmiről sem „biztosítaniuk”…
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.