2016. szeptember 26., hétfő

MI LETT A KISEBB ÉS OLCSÓBB ÁLLAM ÍGÉRETÉBŐL?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.09.26.


Még 2010-ben a kisebb és az olcsóbb állam ígéretével kezdte meg tevékenységét Orbán Viktor és kormánya. A plebejus és a puritán jelszavakkal hatalomra kerülő Fidesz-KDNP azonban egyáltalán nem tartotta be az ígéretét, sőt, a 2014-es országgyűlési választást követően sem tett semmilyen lépés az „olcsóbb állam” létrehozásáért. A harmadik Orbán-kormány minden idők legdrágább és legpazarlóbb kabinete, amit mi sem bizonyít jobban, hogy ma már kétszer annyi állami vezetőt tartanak el az adófizetők, mint hat éve.

2010-ben a kisebb, az olcsóbb állam ígéretével kezdte meg tevékenységét Orbán Viktor és kormánya. Addig sikerült is tartani, hogy a Bajnai-kormányhoz képest kevesebb minisztérium állt fel 5 évvel ezelőtt. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy kevesebb vezetővel vagy olcsóbban működne az új struktúra. Az elmúlt évek során a kormányzati költségek jelentősen emelkedtek, ezen belül is ugrásszerűen nőtt, és továbbra is nő a felső vezetők száma és jövedelme.

Bár jelenleg alig több mint a fele annyi képviselő van, mint a Bajnai-kormány idején, fizetésük mégis százmillióval többe kerül az adófizetőknek. 2009-ben 386 fizetett képviselő került 3,4 milliárd forintba, tavaly pedig 199 képviselő 3,5 milliárdba. Talán a leglátványosabb eltéréseket akkor láthatjuk, ha a felső állami vezetők számát is megnézzük:

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.