Szerző: PuPu
2016.09.16.
Ennyire lúzerek lennénk?
Vagy esetleg valami alapvető kérdésben nincs igazunk, a nép mégsem a demokráciára vágyik?
Ennek ellentmond, hogy még soha nem találkoztam olyan Orbán-hívővel, aki ne tartotta volna magát velejéig demokratának, és ha itt megállunk a vizsgálattal, akkor bizony nézegethetünk bambán, mint liba a Márton-napi étlapra.
Aztán azon gondolkodtam el, hogy hibás az érvelésünk, mikor a fékek és ellensúlyok hiányáról, Orbánista ellenforradalomról beszélünk?
Azt hiszem, nem, hiszen a demokrácia elmélete meglehetősen kimunkált, jóllehet természetesen sokan sokféleképpen írják körül mibenlétét, ebből aztán néha tréfás eredmények születnek.
Például Orbán rendszerét nem tekintik diktatúrának azért, merthogy a demokratikus intézményrendszer névleg létezik.
Természetesen létezik, csak éppen nem tölti be funkcióját.
Mintha egy tevét állítanának rajthoz az epsomi derbin egy telivér helyett, mintha egy vak töltené be a figyelő-matróz posztját a vitorlás árbockosarában - a poszt betöltött, csak éppen funkcionálisan alkalmatlan arra, amiért létrehozták.
Mégis azt hiszem, az eb máshol van elhantolva.
Véleményem szerint a gond a probléma jellegének megértésével van.
Akik a demokrata oldalról ma hivatásszerűen politikával foglalkoznak, és még nem árulnak letelepedési kötvényt, azok az aktuális harcról, melyben a pofozóbaba szerepét játsszák azt gondolják, hogy ez politikai harc.
Adottak az ellenfél érvei, meg adott a mi politikai álláspontunk, és a két elmélet harcának eredménye dönti el, hogy ki lesz a választók döntésének nyertese.
Lószart Mama.
Ma a küzdelem ugyanis nem politikai harc, hanem kommunikációs küzdelem, és ettől lesz ez az egész olyan, mintha a pályán mi a ritmikus sportgimnasztika szabályai szerint hercigeskednénk, miközben az ellenfél ketrecharcosai pépesre verik a pofánkat.
A mi maradék tisztességes politikusaink belevetik magukat a politikai elmélet mélyvizébe, és ha veszítenek, akkor is elégedettek maradnak a verseny végén, mivel meggyőződéssel vallják, hogy igazuk volt, erkölcsi és politikai értelemben egyaránt.
Ha most nem jött össze, hát majd legközelebb, de legközelebb már lehet, hogy ők sem lesznek, nemhogy az elméleteik.
Ellenfeleik viszont nem az elméleti igazságra összpontosítanak, hanem a hatalomra.
Azt gondolják, hogy ha igazuk lenne, de nem lennének hatalmon, semmit sem tudnának megvalósítani elképzeléseikből, melyek jelenleg - szerencsétlenségünkre - egy rablóbanda erkölcsiségét és cél és eszközrendszerét hordozzák magukban.
Ennek érdekében aztán félretesznek minden magasztos és kevésbé magasztos elvet, és a pőre gyakorlati hasznot helyezik előtérbe.
Gátlásaik, erkölcseik nincsenek, lopnak, hazudnak, zsarolnak, fenyegetnek, megvásárolnak, ellehetetlenítenek, és közben nagyokat röhögnek az erkölcs bajnokain, akik ezzel nem tudnak mit kezdeni, mert olyanok, mint úrilányok akiket sorsuk egy kuplerájba hajított: zsebkendővel fogják a faxt, míg ellenfeleik marokra kapják, mint rosszlány a liliomot.
Nem kétséges, ki lesz nyerő ebben a helyzetben.
A primitivizmus egyébként is győzni szokott a kultúra felett, egy filosz és a strici párharcából ritkán jön ki a dzsigoló a teletetovált kopasz fejével vesztesen, és Róma sem kultúrharcban vesztett a barbárokkal szemben...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.