2016. szeptember 30., péntek

MINT MEZTELENÜL JÁRNI AZ UTCÁN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.09.30.


Egy ideje már tologatom magam előtt ezt a témát, de most arra gondoltam, csak megírom, és kíváncsi leszek a ti tapasztalataitokra. Elég sokat lehetett olvasni, hallani arról, miként változott meg a hangulat Angliában a Brexitről szóló népszavazást követően, járt a szigetországban több lengyel miniszter is ezügyben, akadtak ronda ügyek bőven. Engem azonban nem a politikai része érdekelne a dolognak, hanem az emberi. Így aztán amikor belefutottam egy összeállításba, melyben Angliában élő kelet-európaiakat kérdeztek arról, hogyan érzik magukat, úgy éreztem, ezt egyrészt megosztanám veletek, másrészt kíváncsi lennék, ti mit tapasztaltatok. Miként érdekes lehet az is, más országokban változott-e a hangulat az elmúlt hónapokban – szóval nem csak az angliai magyarok véleményét várom.

Az alábbiakban következzen egy válogatás a Guardian összeállításából, minden különösebb kommentár nélkül csak a vélemények:

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.