2016. szeptember 17., szombat

NEM A MENEKÜLTEK, HANEM LÁZÁRÉK LOPJÁK EL A SEGÉLYT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.09.16.


Lázár János csütörtökön a kormányinfón lényegében megzsarolta az embereket: azt mondta, ha jönnek a menekültek, ha nem a nemek győznek a népszavazáson, kevesebb lesz a segély. Ezt pedig így magyarázta: „Ha 100 egységnyi segélyt 150 egységre kell elosztani, akkor értelemszerűen csökkenni fog a segély összege." Mintha a jóléti kiadásokra, a legszegényebbekre jutó pénz összege nem egy döntés lenne, nem egy olyan döntés, amely a közös jólétünket segíti elő azzal, hogy „senkit sem hagyunk az út szélén”.

Ez a kijelentés már csak azért is érdekes, mert 2008 óta, de különösen 2010 óta folyamatosan csökken a szociális kiadások összege a költségvetésben, miközben nő a költségvetés teljes összege, és miközben brutálisan nőtt a szegénység Magyarországon. Hiába a szegényellenes bullshit a hihetetlen összegű segélyekről: a valóságban a segélyek összege folyamatosan csökken. Tehát Lázár csütörtöki formuláját alkalmazva: miközben egyre több egység van, egyre kevesebb egységet fordítunk egyre több emberre.

Pedig 2008-ban, sőt 2010-ben sem a menekültek miatt csökkent e kiadások összege, hanem azért, mert a mindenkori kormányok egyre kevesebbet költenek szociális kiadásokra. Mert így döntöttek. Ugyanis ez egy döntés.

Például úgy döntött a Fidesz, hogy 9 hónapról 3-ra csökkenti a munkanélküli segély folyósításának időtartamát, ezzel minden szakértő szerint számtalan embert kilökve a munkaerőpiacról. Olyan embereket, akik pénz nélkül nem tudták fenntartani addigi életszínvonalukat, ezért nehezebben találtak munkát, és ezért kiestek a munkaerőpiacról. Olyan embereket, akik most betölthetnék a rekordmagas 55 ezer szabad állást...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.