2016. szeptember 18., vasárnap

NEMZETÁLLAM

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2016.09.17.


Már megint a futballista. Tele van vele minden hírközlő eszköz. Lyukas vödörrel merem a vizet. Dehát muszáj merni, mert lehetnek olyanok, akik esetleg nem pontosan értik, miről van szó. Idézet egy tudósításból:

"Orbán Viktor a pozsonyi várba érkezve újságíróknak elmondta, közölte a német szociáldemokrata politikussal: a jövőben ne alkalmazzanak "jogalkotási trükköket", kijátszva a nemzetállamok szuverén döntéseit és akaratát, ahogy tették ezt például a kvótánál, ahol az állam-, illetve kormányfők az önkéntes kvóta mellett döntöttek, és az Európai Parlament az Európai Bizottsággal összejátszva ezt kötelező kvótára változtatta. "Azt kértem, hogy ezt ne tegyék többé, mert ezt a nemzetállamok nem tudják elfogadni" – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök."

Van egy szervezet, egy formáció, Európai Uniónak hívják. Ne tessék nemzetállamozni, az Európai Unió nem kérte Magyarországot, hogy legyen tag. Magyarországon nem kizárólag ostoba emberek élnek, akik hörögni kezdenek, ha meghallják a nemzetállam nevű fétist.
Dehát nem Magyarországról van szó. Ki a fene hatalmazta fel a csúti futballistát, hogy bárki nevében megszólaljon? És ki a fenét érdekel, mit akarnak elfogadni a nemzetállamok?
Bele tetszett lépni a fent nevezett szervezetbe. Önként és dalolva.
 
Na jó. Már kétszáz a vérnyomásom. A nyavalya fog ezzel a hízott hordóval huzakodni.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.