2016. szeptember 24., szombat

NÉPIRTÁS? TÖMEGGYILKOSSÁG?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Kertész Ákos
2016.09.23.


A következő hírbe botlottam a minap:

Szembenéznek kudarcaikkal a világ vezetői

Hétfőtől háromnapos csúcstalálkozót szerveznek New Yorkban az ENSZ 192 tagállamának részvételével, hogy a Millennium Development Goals (MDGs) nevű fejlesztési program felgyorsításáról tárgyaljanak. A nyolc célkitűzést tartalmazó programot 2000-ben fogadták el az ENSZ tagállamai, és a tervek szerint 2015-ig kell megvalósítani az ambiciózus törekvéseket.

A program céljai közé tartozik többek között az extrém szegénység és az éhínség felszámolása, az alapfokú oktatás kiterjesztése mindenkire, a nemek közötti egyenlőtlenségek felszámolása, a gyermekhalandóság csökkentése, a fertőző betegségek elleni küzdelem vagy a fenntartható fejlődés alapelveinek terjesztése. A New York-i találkozót Ban Ki-mun ENSZ főtitkár hívta össze, hogy az általa felemás sikerűnek nevezett program új erőre kapjon.
(…)
A fertőző betegségekkel kapcsolatban ugyan sikerült elérni, hogy az 1996-os, 3,5 milliós csúcshoz képest 2008-ban 2,7 millióra csökkent az új AIDS-betegek száma, de ez a szám még mindig nagyon magasnak számít, és nagyon távol van attól célkitűzéstől, hogy felére csökkentsék az AIDS-essé válók számát. Ugyan úgy tűnik, a legtöbb országban sikerült gátat szabni a HIV-fertőzés terjedésének, de például Oroszországban és Ukrajnában gyorsan terjedt a vírus.”
*
Erről eszembe jutott, hogy éppen tizenhat éve, az MDGs elfogadása idején írtam erről a témáról, nem túl lelkesen. Arra kerestem a választ, hogy az ENSZ programok eufórikus szózataival szemben mi történik a világban. Mi történik a VALÓSÁGBAN. Hogy miért ér el a program ilyen harmatgyönge eredményt, ami egy tizenöt éves intervallumban számolva, nem fejlődés, de visszafejlődés, arra valamilyen választ ad az akkor írt cikkem, megmutatja, mi volt tizenöt évvel ezelőtt. És ennek tükrében azt is, hogy a vezetők cifra szózataihoz képest mi lehet a véres valóság, most.

Ebben a történelmi pillanatban...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.