Szerző: Göbölyös N. László
2016.09.26.
A lemez, amelyen olyan nagyszerű zenészek játszanak, mint Warren Ellis, Jim Sclavunos, James Johnston és Barry Adamson, a tragédia felett érzett apai bánatot fejezi ki, atmoszférája nyomasztó, hipnotikus, zavarba ejtő. Mint ilyen, hasonló az 59 éves író-költő-muzsikus közel 30 éves pályafutásának legtöbb darabjához. A sötétség, a titokzatosság mindig is hozzátartozott Cave-hoz, de a lemez egyszerű szomorúsága más, mint amit a modern rock-költészet egyik ikonjától megszoktunk. „A trauma elpusztítja az alkotóteret” – mondta. Nick inkább beszél, mint énekel a zenei háttér felett, a sorok gyakran kizökkennek a ritmusból és ettől a zenekar is olyan, mintha állandóan szétesne. Az énekes magát kiszáradt fának tekinti, akinek az ágai – és szavai - már soha nem fognak felérni az égig.
A lemezzel egy időben mutatták be a One More Time With Feeling című dokumentumfilmet, amely a lemez elkészítésének folyamatát mutatja be. A 112 perces filmet az új-zélandi Andrew Dominik készítette. Ők már együtt dolgoztak a Jesse James halála, a tettes a gyáva Robert Ford című filmben.
Cave a filmben bevallja, hogy a szövegek nagy részét már megírta fia halála előtt, de a tragédia annyira lesújtotta, hogy utána képtelen volt bármi érdemlegeset írni. Ennek fényében különösen megdöbbentő, hogy a nyitószámban, a Jesus Alone-ban egy „égből lezuhanó testről” beszél. Közben olyan sorokat hallunk például a Magnetóban, amelyek a korai idők legőrültebb Birthday Party-s dalaira emlékeztetnek: „Elhatalmasodott rajtam a sürgető érzés, hogy megöljek valakit/annyira rossz kedvem lett a szupermarket-sorokban”. És ott van benne most is a felsőbb erő keresése, csakhogy ezúttal nem jön válasz úgy, mint egykor a God In The House-ban...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.