2016. szeptember 16., péntek

NYELVET AZ ISKOLÁBA

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.09.16.


Az idegen nyelvek tanulása fontos. Számos előnnyel jár. Többek között azzal is, hogy egyszerűbbé teszi a más országokban való munkavállalást. De ettől függetlenül sem árt megismerni egy más nép gondolkodásmódját. Ezért aligha kell bántani azt, aki az iskolai nyelvtanulást akarja ösztönözni. Még Rétvári Bencét sem.

Az államtitkár ugyanis egy parlamenti kérdésre válaszolta azt, hogy márpedig az iskolai nyelvtanulást ösztönözni fogják. S ezzel nincs is semmi baj. Az kicsit furcsa, hogy az eddigi eredmények kapcsán az angol nyelvű érettségit tevők számával háborúzik a kiadott közleményben, de ez van. Valamivel elvégre mérni kell, hogy a kormány annyira, de annyira jól teljesít. Még akkor is, ha az ilyen számháborúkról az egykori tervfelajánlások jutnak inkább az eszembe. Meg a nyelvvizsgák. Amelyekkel kapcsolatban nem egyszer volt olyan érzésem, hogy erősen szubjektívek. Különösen az olyan városi legendák alapján, hogy külföldön szerzett iskolai végzettséggel rendelkezőket simán megbuktattak a „Rigóban”. Miközben ültem bent olyan nyelvvizsgán, ahol a vizsgázó intonációját, angol kiejtését olyan palócos akcentussal beszélő nyelvtanár bírálta, akin talán sírva kacagott volna a londoni peremvidék. Ha érdekli őket. Mármint az egykori nyelvvizsgákon fetisizált nyelvtan és szószedett-ismeret...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.