2016. szeptember 25., vasárnap

TANODÁK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.09.25.


Egyre nehezebben állja meg a helyét az oktatáspolitika szótárában az antiszegregáció, deszegregáció kifejezés. Ami viszont egyre masszívabban beépül, az a szegregációt lehetővé tevő, sőt, bizonyos értelemben támogató oktatási rendszer.

A hét sokunkat letaglózó híre volt a tanoda pályázatok eredményhirdetése. Március óta várjuk, ki vegetálva, ki felfüggesztve a tevékenységét, ki, mint mi is, működve, költségátcsoportosítással addig, míg megtudjuk végre, kapunk-e támogatást, vagy sem. Persze várták nyilván azok is, akik még sosem csináltak tanodát, mert pályáztak olyanok is, jó sokan. Éppúgy, mint a legutóbbi kiírásnál. Ahol hasonlóan érthetetlen, de talán ennyi működő tanodát mégsem sújtó eredmények születtek.

De most azért más volt. Az előző kiírás több sebből vérzett, és az EMMI nyitottnak mutatkozott, hogy más szakmai alapokon kerüljön kiírásra a pályázat. Előtte azok a civilek, így mi is, akiknek már jelentős tapasztalata volt ezen a téren, az OSI Grassroots pályázatainak keretében hálózattá szerveződtek, létrehoztuk a Tanoda-plaformot, és elkezdtük megalkotni az un. tanoda-standardot is. Hogy lehessenek fogódzók, mitől lesz hatékony, jó egy tanoda. Amikor az azóta már megszűnt TKKI munkacsoportot hozott létre a pályázati kiírás átdolgozására, a Tanoda-platform is képviseltethette magát. Ezt most azért írom le, hogy érthetővé váljon: nem tartom lehetségesnek, hogy szakmai alapon nem kaptunk támogatást. Mert ha a kiírás szempontjainak megfogalmazásában együtt dolgozunk, nem csúszhatunk annyira félre, hogy e miatt elutasítsák.

Mégis megtörtént. És nem úgy, ahogy azt egy íratlan protokoll szerint szokták: értékesnek találtuk, de most mégsem tudjuk támogatni, vagy olyan sok hasznos pályázat érkezett be, hogy szelektálnunk kellett, így most sajnos önöket nem, stb. Hanem így: „Értesítjük, hogy a Tanoda programok támogatása c. felhívásra benyújtott EFOP-3.3.1-15-2015-00344 azonosítószámmal nyilvántartott támogatási kérelmét az Emberi Erőforrások Minisztériuma EFOP és RSZTOP Irányító Hatósági Feladatokat Ellátó Főosztály vezetőjének döntése alapján elutasítottuk.” Az „elutasítottuk” szó külön szedve és kiemelve. De volt tanoda, akinek a levél úgy kezdődött, hogy „Örömmel értesítjük….”, aztán, hogy őket is elutasították.

Pedig ez nem egy sima kérelem volt, amire ilyen választ kell írni. Ez egy komoly, három évre szóló szakmai tervvel ellátott pályázat volt. Amiben benne volt az elmúlt öt év tapasztalata, módszertani innovációi. Olyanok is, melyeket mások, máshol díjaztak, pl. a tanodavezetőnk Vodafon-angyal is volt ezzel a programmal. És olyan elemek, melyekkel szerte az országban tartanak továbbképzéseket a tanodásaink, segítve másokat is hatékonyabban dolgozni. Azokkal, melyekről a
ped2 blogon írnak, aminek több ezer követője van.

Valamennyire fel voltam készülve rá egyébként, de mégis, titkon reméltem, nem így történik majd.

Még nem jutottam az egésznek a feldolgozásában sem előre, mikor kaptam a másik információt. Nem hivatalos még, ezért még mindig bizakodom, hogy rossz az infó, mert ezt már tényleg nem bírnám elfogadni. Hogy miközben mi, akik egy szegregátumban öt éve működtetjük a Toldi Tanodát, a szegregálódott biharkeresztesi állami iskola halmozottan hátrányos helyzetű, roma tanulóival, minket elutasítanak, és közben ugyanitt, a református egyház által fenntartott, a településen az állami iskola szegregálódását előidéző iskola tanodát szervezhet. Nyilván azoknak a gyerekeknek, akik hozzájuk járnak, akik jobb társadalmi státuszúak, és szervezhetik ők, akiknek nincs tanoda tapasztalatuk. Ugyancsak lehetőséget kapott erre a komádi református iskola is. Ha valaki kicsit rákeres a sajtóban, mindkét településsel foglalkoztak bőven, hogy miért van az, hogy ezekben az iskolákban alig találni HHH romát, míg az államiakba szinte csak azok járnak....


ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

  1. A Toldi Tanoda fenntartója – különböző pályázatokból, adományokból, támogatásokból – az Igazgyöngy Alapítvány.

    Jelenleg hétfő, kedd és szerda csupán távoktatást végzünk: egy alapítványi munkatárs elhozza az iskolából a gyereket, egy helyi segítő pedig biztosítja a tanuláshoz az eszközöket (laptop, fejhallgató, internet). A másik oldalon pedig egy tanodai pedagógus várja a gyerek bejelentkezését otthonról, iskolából vagy ahol éppen van. A foglalkozáshoz Skype vagy Google Hangouts szükséges ill. a Google Docsban készített, közösen szerkeszthető feladatlapok.

    Csütörtökön, pénteken és szombaton pedig személyesen is jelen vagyunk Toldon, jellemzően a szakmai vezető és 2-3 önkéntes pedagógus dolgozik a gyerekekkel hétről hétre. A gyerekek meghatározott idősávban érkeznek és egyéni foglalkozásokon vesznek részt: 1 pedagógus-1 gyerek. Gyakran előfordul a létszám miatt, hogy ilyenkor is szükség van online támogatásra. Hétköznap 12.00-19.00 között vagyunk nyitva, amikor az esti idősáv (17.30-tól) különböző programoké: társasjáték klub, disputa klub.

    Mindezek mellett évi 6 alkalommal 1 hetes napközis tábort is tartunk Toldon: őszi, téli, tavaszi és 3 nyári, ahol a megszokott tevékenységek mellett előkerül a dráma, a sport, a kézműveskedés is


    A Toldi Tanoda honlapja

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.