2016. szeptember 16., péntek

ÜZENJÜK LÁZÁRNAK: NE HAZUDJ!

B1 - A BLOGOLÁS ITT KEZDŐDIK
Szerző: ashwood
2016.09.16.


Ha menekültek jönnek Magyarországra, a romáktól kell megvonni a segélyt – ez a kormányzati propaganda egyik új vezérmotívuma. Természetesen azért szajkózzák, mert így akarják mozgósítani a politikailag kevésbé aktív romákat.

Épp ilyen szociális sovinizmus volt a 23 millió románnal való fenyegetőzés – és ugyan ennyire igaz is. Ugyanis utóbbi ordas nagy hazugság.
Megint.

Szabó Tamás, Jászberény fideszes polgármestere a minap
egy fórumon kijelentette: a romáknak be kell látniuk, hogy „minden segítség véges”, és ha a migránsokat betelepítik, és segélyt kell nekik adni, „innen vonjuk el az erőt”.

Ezek után Lázár János, kancelláriaminiszter
csütörtöki észosztásán rákontrázott: a betelepítés azzal jár, hogy a magyar adófizetőknek kell állniuk anyagilag ennek a terhét:

Ha 100 egységnyi segélyt 150 egységre kell elosztani, akkor értelemszerűen csökkenni fog a segély összege.

A miniszter szerint ha a rászorulók nem 100-an, 200-an lesznek, hanem többen, nyilván kevesebb jut egy emberre, hisz nem fog a település több adót beszedni.

Értjük a lényeget: rá kell venni – ha máshogy nem megy, hát megfélemlítéssel - a romákat, hogy menjenek el október másodikán szavazni. Máskülönben éhen halnak. Ilyen egyszerű. A szokásos, kétbites üzenet. Valóságtartalma pedig még annál is kevesebb.

A menekültek betelepítése és a kötelező kvóta: az bizony van. Szám szerint 1294 embert kellene befogadnia Magyarországnak. Ha igazságosak akarunk lenni, minden településre 0,4 migráns jutna.
De öt falunak együtt lehetne két egész menekültje, aztán vetésforgóban lehetne tőlük rettegni. Persze ennyi sem lesz, mert Szlovákia és Magyarország megtámadta az Európai Tanács döntését a bíróságon. (Ez a hatalmas szám is úgy jött ki, hogy Brüsszel Görögország és Olaszország mellett Magyarországról elszállítani akart menekülteket. De a kedves vezető ezt kerek perec visszautasította a segítséget. Nem is nagyon tehetett volna mást, hisz Magyarországon egyetlen menekült sem volt. Ideérkeztek és amilyen gyorsan tudtak, távoztak is. Most sincsenek többen a befogadó állomásokon 2000-nél.)...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.