2016. szeptember 29., csütörtök

VISZLÁT, MÉSZI PISTA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.09.28.


Mészáros István a barátom volt. Nagyon szerettem, nagyon jó embernek tartottam, s amikor még ott voltam a Hit Gyülekezetében, azok közé tartozott - szemben Hack Péterrel - aki Németh Sándort egy-egy nagyszerűnek hitt lépése előtt figyelmeztette, hogy ami ott szembejön, az a gyorsvonat. Magyarul: őrültség.

Mészáros Pistának voltak emberi gesztusai, míg Hacknak például soha. Meleg szíve volt, ami Hackról szintén nem mondható el. Mészáros Pista elárulta az érzéseit, a kételyeit, azok közé tartozott, akik Németh Sándor zsarnoksága alatt is használták az eszüket. Kereste azt az ügyes megoldást, amivel a vezető lelkészt ráébreszthette arra, hogy amit akar, az öngyilkosság, nem a "Szentlélek vezetése". Ha kellett, konfrontált vele, vállalta a sötét nyomást és lebunkózást, amit Németh Sándor megengedett magának vele szemben.

Így éltünk mi ott, felelősséget éreztünk negyvenezer emberért, akik messziről azt hitték egy félművelt diktátorról, hogy minden szava és gondolata az Istentől van. Leginkább magától kellett Némethet megvédeni, és erre azok már nem voltak alkalmasak, akiket Németh teljesen maga alá gyűrt, megtaposott és bedarált. Ők már csak bólogattak mindenre.

Mészáros Pista nem tartozott ezek közé, pedig Németh nem egyszer porig alázta, a pszichikai terrorját megtapasztalhatta. Mészáros Pistának volt valamekkora tartása, ami például Hacknak soha nem volt. Hack olyan volt, mint a gép, amit Németh Sándor mondott, azt vakon követte. Szíve, mint a jég. Mészáros Pista nem ilyen volt, a legnagyobb őrültségek alkalmával megemlítette, hogy gondold meg Sándor, nem lesz-e ebből baj? S megtalálta az érvelést, hogy Németh úgy tudjon kifarolni saját ostoba tervéből, mintha ő jött volna rá valamire.

Mészáros Pistát aljas módon zsarolta és terrorizálta Németh Sándor. Rendszeresen megalázta, hogy az akaratát megtörje, személyiség nélküli eszközévé, alattvalójává tegye. Amikor Németh Sándor az 1998-as választások előtt el akarta égetni az SZDSZ kopogtatócéduláit, mert az SZDSZ egy követelését nem teljesítette, Mészáros István volt az, aki ezt megakadályozta. Megmondta Némethnek, hogy ez bűncselekmény.

Mészáros István talán élete legszebb korszakát élte, amikor az SZDSZ emberi jogi szakértője és a parlament emberi jogi bizottságának alelnöke lehetett. Jó időszak volt, azonos lehetett önmagával. A Hit Gyülekezete üldözött kisegyháznak számított, és nem államegyház volt, mint most. Akkor még Némethnek fontosak voltak az emberi jogok, mert azok őt védték. Ez ma már nem így van, ma már ő az üldöző.

Mészáros Pistának mindig mindent megbocsátottam. Miután kijöttem Németh Sándor zsarnoki elnyomása alól, és elhagytam a Hit Gyülekezetét, Németh Mészáros Pistával íratta a rágalmazó cikkeit az Élet és Irodalomban, hogy szembefordítson bennünket, elvágja közöttünk a baráti szálakat. Előtte együttjártunk meccsekre is. Mészáros István nagyon jó ember volt, aki szívből védte az elesettet, az üldözöttet, a rászorulót.

Mindig mindent megbocsátottam Mészáros Istvánnak, bárhogy érezzen felőlem, bármit gondoljon vagy írjon most rólam, a barátomnak éreztem. A
Helsinki Bizottságnak írott levelében azonban átlépett egy határt. Az lassan mindenkinek világos lesz ebben az országban, hogy ha valaki a Hit Gyülekezete tagja, és megjelenik a nyilvánosságban, az nem képviselhet más véleményt, csak Németh Sándorét. Mindenki az ő szócsöve. De van egy pont, amikor az ember azt mondja, hogy ezt már nem...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.