2016. október 24., hétfő

A BUKOTT "HIMNUSZ"

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Rátesi Margit
2016.10.23.


Tényleg nem tudom, hogy a jelenlegi hatalmon lévők emlékezete ilyen rövid hatótávolságú, vagy ennyire lenézik az egész országot – elsősorban persze a saját híveiket.

Nem volt olyan rég, mindössze két (kettő!) hónapja, hogy egyöntetű elutasításba torkollt egy nemzetközi hírű popszerző kétes eredetiségű művének ’56 nemzeti rockhimnuszává való kinevezése.

Nemcsak ún. „baloldali liberális” orgánumok
kommentálták felháborodással a „dalt”: a Magyar Nemzet és a mandiner.hu oldalain is vitriolos hangú kritikák jelentek meg.

Az elkövetők oldaláról mély hallgatás volt a válasz, illetve erőlködtek még kicsit a szerző felmagasztalásával. Aztán kb. három héttel ezelőtt elhangzott egy felhívás, miszerint a 60. évfordulóra méltó szöveget várnak egy, szintén meglévő dalhoz. Ennek már több köze volt a magyar forradalomhoz, a római Lazio futballklub himnusza 1956 óta az „Avanti ragazzi Buda, Avanti ragazzi Pest” kezdetű dal, amit a magyar forradalom emlékére írtak, és azóta is gyakran énekelnek a csapat mérkőzésein. Mellesleg, az előző, csúfos kudarcba fúló zeneszám is eredetileg sporthimnusznak készült, egy amerikai főiskola csapatának. Némi fényt vet azért a döntéshozók értékítéletére, hogy a lelkesítőnek szánt műveket a lelátók táján keresgélik.

A felhívást úgy tűnik, nem követte lázas verskészítés, mert egy hang nem sok, annyi nem esett – legalábbis a közszolgálati tévéprogramokon – a „himnusz-ügyről”...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.