2016. október 28., péntek

A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNY FELELŐSE : SOROS GYÖRGY. FELKÉSZÜL GYURCSÁNY

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.10.28.

 
Gyakorlatilag hivatalosan is ki lehetne tenni az ország négy sarkára, hogy zárt osztály. Sőt, nem is kell a sarkára. Simán a körbetekert csirkehálóra is ki lehet akasztani. Az is igaz, hogy felesleges. Aki kívül van a kerítésen, az többnyire tudja, aki belül van és nem tartozik a hívek közé, az is tudja, csak még szarul is érzi magát ettől. Aki nem akarja tudni, annak meg úgyis teljesen mindegy.
 
Jelen állás szerint ott tartunk, hogy a magyar nemzet egyesítője, a magyarságot világnemzetté polírozó ember, akit Orbán Viktornak hívnak, megelégszik 3,3 millió alattvalóval. Ennyien vannak ők, az új egység. Mi meg vagyunk a maradék, logikusan a régi kétség.
 
Ha semmi mást nem teszünk, csak az elmúlt napok eseményeit tekintjük át, már önmagában is elegendő egy alapos hajtépésre és annak megállapítására, hogy ez már régen nem egy normális ország, hanem egy normális őrültekháza:
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.