2016. október 17., hétfő

A SZEGÉNYSÉG FEKETE KÍGYÓJA VAJNA TIMI FÁNKJÁBA HARAP

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.10.17.


Nem hinnénk, hogy Vajna F. (Fánkosztó) Tímea tisztában lenne azzal, hogy Az ENSZ Közgyűlése 1992-ben október 17-ét nyilvánította a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjává, és ezért osztott ingyen fánkokat a szegényeknek ( és nem szegényeknek) néhány nappal korábban. Magyarország leszakadása a nyugati világtól, sőt közvetlen szomszédjaitól épp ott érhető legjobban tetten, miként alakult a rendszerváltás óta a szegények, illetve az egyre lejjebb süllyedő középosztály sorsa.

Fehér Attila, a Partiszkon Társadalomkutató Egyesület elnöke szerint a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad nem váltotta be a magyar társadalom ’89-es várakozásait. Hazánkban különösen aktuális a szegénység problémaköre, ugyanis az ország hét régiója közül négy az Unió legszegényebbjei között van. 2016-ban a KSH adatai szerint a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben, közülük 130 ezer gyermek nélkülözik, és 50 ezer rendszeresen éhezik. És ez csak néhány mutató azok közül, melyek jelzik, a kormány hurráoptimizmusa ebben a kérdésben csak porhintés.    

Kialakult ugyanakkor egy olyan gazdasági és politikai „elit”, amely önhittségének és az empátia tökéletes hiányának köszönhetően egyszerűen nem is érzékeli a társadalmi különbségek növekedésének tarthatatlanságát. Helikopterező és fácánokat mészároló miniszterek, külföldi luxus-szórakozóhelyeken partizó és állami pénzből magántévéket vásároló tanácsadók borzolják a kedélyeket, mindeközben a kormány kommunikációja a polgárháború és kilátástalanság elől menekülő embereket helyezi céltáblája közepére.

A migránsügyön keresztül is pontos kontúrokkal kirajzolódik a magyar felső középosztály társadalomszemlélete. A reményeitől és emberi méltóságuktól megfosztott menekültek ellen hergelik azokat a hazai szegényeket, akik megmaradt egzisztenciájukat féltve asszisztálnak ahhoz, hogy az urizáló kormány miniszterei és tanácsadói gyanús hátterű offshore cégeken keresztül letelepedési kötvényeket értékesítsenek olyan külföldi gazdagoknak, akik nem kötelesek elszámolni azzal, honnan szereztek milliárdokat ahhoz, hogy magyar, illetve uniós állampolgárságot vásároljanak maguknak...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.