2016. október 5., szerda

AKIK SOROS PÉNZÉN MELÓZNAK AZ ÁLLAM HELYETT, MEHETNEK A LEVESBE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Papp Réka Kinga
2016.10.04.


Az idegengyűlölő referendum elhasalt, újabb ellenségre van szüksége a kormánynak, akivel operettháborúzhat. Előre rettegnek a civilek: Németh Szilárd már múlt héten elhazudta, hogy megpróbálja ráküldeni a titkosszolgálatokat a Soros Györggyel együttműködő szervezetekre.

Hadd hívjam fel a figyelmet arra a kemény tényre, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége 1989-ben hárommillió forintot (mai értékén 60 és 100 millió forint közötti összeget) kapott hálózatépítésre.

Ugyanennek a pártnak a vezetője, a hajdani első magyarországi Soros-ösztöndíjasok egyike, bizonyos Orbán Viktor 2010-ben személyesen állapodott meg Soros Györggyel arról az egymillió dolláros felajánlásról, amellyel a megátalkodott tőzsdespekulánsként emlegetett emigráns magyar a vörösiszap-katasztrófa kárainak helyrehozásához járult hozzá.

A kormány legújabb koncepciós vizsgálatát éppen ezért célszerű volna önmagával kezdenie.

Közvetlenül utána folytathatják a rengeteg kórházzal, ahová Soros-pénzből kerültek CT és MRI készülékek, és az egyetemekkel, ahová az ő alapítványa vett fénymásológépeket; nem szabad kihagyni az összes létező általános iskolát, amelyek tanulói éveken át kaptak ingyen ebédet a kilencvenes években a Soros Alapítványtól.

Ezek persze csak a kezdetek, azóta számos hasonlóan veszélyes ügyet finanszíroztak már Soros-pénzből, például nyomortelepek rehabilitálását Lázár János polgármesterkedése idején Hódmezővásárhelyen és több másik településen, a haldoklók méltó kísérését biztosító Hospice Alapítány működését, a Göncz Árpád által alapított, fogyatékosokat segítő Kézenfogva Alapítványt, és számos romákat, melegeket és más kirekesztett csoportokat, valamint bántalmazott nőket és gyerekeket képviselő érdekvédőt és jogsegélyszolgálataikat...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.