2016. október 6., csütörtök

AZ ÁLLATORVOSI LÓ

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Tölgyes Péter
2016.10.05.


UJ PÉTER megírta sokak által várt értékelését a kvótareferendumról, illetve annak kapcsán a politikai erővonalakról, Orbán és a demokratikus ellenzék helyzetéről - voltaképpen a magyarországi közállapotokról. Tegnapról, máról és holnapról. Jelentős és értékes, kitűnő megállapításokat felvonultató, egyéni látásmódot tükröző, átfogó műbírálat. És nekem éppen ezzel van, ráadásul nem is kis bajom.
 
Hogy mű-bírálat. Olyan, mint egy önmagában megálló, briliáns színházi kritika, amelyet a szerző odahaza, a foteljében, a tévé képernyője előtt ülve készített. Szándékosan távol tartva magát a történtektől, mintegy kizárva a személyes érintettségét és az előadás közben a tévéadásban garantáltan nem észlelhető körülményeket. Bár hosszú, több okból is érdemes elolvasni. Részben azért, amit a bevezető első felében írtam róla. Másrészt meg azért, mert ma az úgynevezett elemző írások zöme - leszámítva például Lakner Zoltánéit - ugyanabból az álláspontból indul ki és ugyanolyan kívülállóként, valamennyi szereplőt lekezelve próbálja meg a tárgyilagosságát igazolni, ahogy azt Uj Péter tette alábbi „recenziójában”, amely ezért pont olyan, mint egy állatorvosi ló.
Aki felhívta a figyelmemet, többed-magammal, erre a cikkre, a következőt fűzte hozzá: „Ez jó elemzés, a többi hülyeség.”
 
Link: Igenis Orbán győzött, mindenki más veszített, és veszíteni is fog

DE MITŐL LENNE jó elemzés az, amely xenofóbnak nevezi a 2004-es népszavazás módszertanát? Nem bizonyosodott be azóta, hogy Orbán akkor is hazudott, és valójában eszközként kezelve emberek százezreit, magyarországi állandó lakhelyhez kötés nélkül teljes jogú állampolgárságot adományozott minden határon túli potenciális szavazójának? Mitől xenofóbia szembeszállni a nemzeti érzelmek húrján eljátszott választási aránytorzítással és azzal, hogy olyanok szóljanak bele létkérdéseink eldöntésébe, akik életszerűen nem is itt tartózkodnak?
 
Egyáltalán: lehet-e jó egy elemzés, amelyet ennyire "felülről" és ennyire "kívülállóként" készítenek, amelynek minden mondatából süt, hogy a szerző előkelő idegenként tekint ránk, selejtesekre, ő, az egyedül különb mindenkinél?
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.