2016. október 28., péntek

AZ ÉRVÉNYTELEN NÉPSZAVAZÁSÁVAL ÉS A HAMUBASÜLT POGÁCSÁJÁVAL UGYANOLYAN SÚLYTALAN SENKI, MINT VOLT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2016.10.28.


Visszahallgattam a péntek reggeli szónoklatot: elhasznált duma, kisebbségi komplexus, frusztráció, hajuknál fogva rángatott összefüggések, cinikus trollkodással vegyített keménykedés, mártírkodás, elképesztő zavar a fejben.

Csak a szokásos, mondhatnánk, és mondjuk is, hiszen az teljesen egyértelmű, hogy az október 23-án előadott egyszemélyes táncos-hörgős-rángatózós-szájnyalogatós performansz után semmi jóra nem számíthatott a laikus hallgató. Mármint nem az, aki őfényessége minden delirálását vallásos áhítattal hallgatja, és van belőle nem kevés, hanem mindenki más. Szerintem ízlelgessük a magvas retorikai íveket:
  • Az új egység Magyarországért több mint 3 millió emberének a véleményét alkotmánymódosítássá formáló politikai akarat nem kapcsolható össze semmilyen más kérdéssel.
  • A hetedik alaptörvény-módosítás nemzeti ügy, amely nem köthető össze semmilyen pártpolitikai vitával, gazdasági kérdéssel.
  • Tudomásul kell venni, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni, nem fog ennyi ember úgy ugrálni, ahogy a Jobbik fütyül.
  • Mindig én vagyok a feketelábú, ha migránskérdésről van szó, amiért a magyar kormány az ide érkező migránsoknak nem akar nagyobb napi támogatást adni, mint egy magyar állampolgárnak.
  • A rossz forgatókönyv szerint viszont az is előfordulhat, hogy fennmarad a mostani patthelyzet, a nagy államok visszaélnek erőfölényükkel, és le akarják tuszkolni a torkunkon a kvótát. Akkor alkotmányos ellenállás lesz, és komoly vita folyik majd arról, rákényszeríthető-e egy uniós tagállam népére egy idegen népesség, vagyis ki dönt arról, hogy az európai népesség saját tagállamukban kivel él együtt, maguk a tagállamok vagy Brüsszel elveszi-e ezt a jogot.
Mondanám, hogy de jó hely az az ország, ahol egy éve semmi másról nem szól az élet, mint a migránsozásról és újabban a Fidesz-Jobbik népnemzeti színjátékáról a hatalomért, de ez egyáltalán nem lenne helytálló megállapítás. Mert ez az ország nem jó hely. Mert miközben egy küldetéstudatos önjelölt zseni 3,3 millió magyarra hivatkozva hadakozik a trónusért, és péntekenként eligazítja a híveket, védi a határokat,
  • a szomszédjába költözik a világ egyik dobogós maffiózója, embercsempésze, adócsalója, fegyverkereskedője, terrorizmus-finanszírozója, akit 24 éve köröz az FBI és Magyarországnak kutyakötelessége lenne kiadni, ezzel szemben a miniszterelnöknek alig nevezhető egyén viszont üzletel vele, a kormány üzletel vele és azt hazudják, hogy minden rendben van; számunkra ismeretlen okokból Orbán professzorként aposztrofálja a körözött szélhámost, a szaudi milliárdost;
  • egy, a hatóságok tudtával 25 éve ügyködő, fegyverkező oroszbarát szélsőséges, paramilitáris szervezet bomlott elméjű vezetője lelő egy rendőrt úgy, hogy a TEK még a kanyarban sincs; Orbán 4 és fél éve azt hazudta Brüsszelnek, hogy felszámolta és törvényen kívül helyezte a paramilitáris szervezeteket, és ma nincs élő, gerinces ember a közpénzmédiában, aki megkérdezné tőle: akkor mégis kinek a felelőssége a szolgálatot teljesítő rendőr abszurd halála?
A rekedt hangon krákogó és hörgő lókupec pedig nyilván egyetlen szót nem ejtett ezekről az aggasztó tényekről az igehirdetésben. Meg arról sem, hogy múlt pénteki hazugságával ellentétben, a kormány nemhogy tudott róla/levezényelte az ügyet, de ő maga vásárolta fel a Népszabadságot bárgyú, univerzális gáz- és mangalicaszerelő strómanja révén. Sőt, már azt is tudjuk, hogy a Fidesz nevű párt, amelynek az Orbán nevű az elnöke, egyszemélyes bicepsze és vasökle már évekkel ezelőtt behálózta a lapot, ugyanis a A Fidesz akarata nélkül létre sem jöhetett volna a Mediaworks kiadóvállalat, amely végül bezárta a Népszabadságot...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.