2016. október 20., csütörtök

AZ INTERPOL IS KŐRÖZI, MÉGIS ORBÁN SZEMBESZOMSZÉDJA LETT

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.10.19.


Ezekről ne maradj le!
 
Így szórhattak el másfél milliárdot Nagyszénáson (Átlátszó)

Csúszik a hármas metró felújítása, leállíthatják a szerelvényeket (
24, Index)
 
Luxusautót lízingel a csődközeli roma önkormányzat az elnökének (MNO)
 
Ha van 3 perced:

Így szórhattak el másfél milliárdot Nagyszénáson

Másfél milliárd forintnyi, részben uniós forintból újították fel a termálfürdőt, és építettek ki geotermikus fűtési rendszert Nagyszénáson 2015 végére. A projekt évekig húzódott, és egy helyi önkormányzati képviselő szerint végül szabálytalanul valósult meg. A termálfürdő kihasználatlanul működik, a felesleges termálvizet pedig visszasajtolás helyett egy titkos csövön a közeli patakba vezetik. (Átlátszó)
 
Csúszik a hármas metró felújítása, leállíthatják a szerelvényeketMegsemmisítették a közbeszerzési eljárást, amivel az időnként füstölő hármas metró felújításának idejére akartak pótlóbuszokat biztosítani. A tender eddig is csúszott: a főváros lengyel buszokat tartott gazdaságosnak, de a kormány hazai gyártót szeretett volna. A fejlesztési miniszter kezdeményezésére most olyan határozat született, amely szerint a kiírásnál hibázott a BKK. A főpolgármester felhatalmazást adott a metró leállítására. (24, Index)
 
TV2: „Nem kapunk feladatokat senkitől”„A mi függetlenségünk abban áll, hogy nem kapunk feladatokat, megrendeléseket, megbízásokat senkitől” – mondta a TV2-csoport vezérigazgatója arról, hogy az Eximbank közpénzből adott hitelén Andy Vajna kormánybiztos által megvásárolt csatorna nem lett-e elfogult. Dirk Gerkens szerint a hírigazgatóság belső ügye, hogy miről milyen anyagot készít, és kevesebb állami reklámmegrendelést kapnak, mint az emberek gondolják. (VG, 888)
 
Luxusautót lízingel a csődközeli roma önkormányzat az elnökénekA korábbi hivatali gépjármű rossz műszaki állapota és „közlekedésbiztonsági szempontok” tették szükségessé, hogy az Országos Roma Önkormányzat luxusautót lízingeljen – legalábbis ezzel indokolta a szervezet vezetője, miért van szüksége a kocsira. Az ORÖ egyébként csődközelben van, miután 1,6 milliárd forintot kell visszafizetnie egy botrányosan megvalósított uniós pályázata után. (MNO)
 
Nagyot kaszálhat Rogán feltalálótársának cége egy állami intézkedésselTöbbek között a hitelintézeteknek, a biztosítóknak és a befektetési vállalkozásoknak írta elő az állam, hogy szerezzenek tanúsítványt az informatikai rendszerükre. Hogy kitől, azt a Magyar Nemzeti Bank listájáról kell választani – de ezen csak egyetlen cég van. A vállalat többségi tulajdonát 2011-ben vette meg Csík Balázs, aki Rogán Antal propagandaminiszterrel talált fel egy elektronikus aláírási eljárást (azóta offshore cégé a többség). (VG)
 
Az Interpol is körözi, mégis Orbán szembeszomszédja lettFelsorolni is hosszú lenne, milyen bűnlajstromú banknak a vezetője vehetett a miniszterelnök tulajdonában lévő budapesti házzal szemben villát. Ghaith Pharaon ügyvédjéről nemrég készült kép, amelyen Orbán Viktor vejével és a kormányközeli Naffa család egyik tagjával tárgyal. A Magyar Narancs szerint az üzletember az Orbán családhoz közel álló cégekkel is bizniszelt. (Magyar Narancs)
 
Felelős és pártatlan pénzosztás megy az MNB környékénMatolcsy György jegybankelnök másodunokatestvére, Szemerey Szabolcs az MNB-alapítványok közpénzéből létrehozott Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. vezérigazgatójaként dolgozik. A felügyelőbizottság tagja többek között a legfőbb ügyész felesége, Polt-Palásthy Mariann, így havi 300 ezer forintot kap az ötmillió mellé, amit az MNB személyi ügyekért felelős igazgatójaként keres. (RTL Klub via 444)
 
Ha van még két perced:
 
Bevitték a rendőrök a Privát Kopó főszerkesztőjét a Teréz körúti robbantóról szóló cikke miatt. (Átlátszó)
 
Vajon mi történik egy politikussal, akit kilőnek a parlamentből az utcára? (Vastagbőr)
 
Az Alkotmánybíróság újabb döntése értelmében mégis lehet rendőrt fotózni és filmezni. (Átlátszó)
 
Kálomista Gábor producer elérte, hogy kivágják egy filmből – bezzeg ahhoz nem kért engedélyt a cége, hogy „Hurka Gyurka” képmását felhasználja. (Átlátszó)
 
Brüsszelből üzenik: „Je suis Népszabadság”, de eladhatják a lapcsoportot. Közben a Fedél Nélkül 12 oldalas mellékletet biztosít a felfüggesztett Népszabadságnak. (HVG, HVG, 444, EUrologus)
 
Így ígért szét több mint 460 milliárd forintot Orbán Viktor: útépítésekre százmilliárdok mennének el, oktatásra, egészségügyre és kultúrára viszont csak pár milliárd. (Index)
 
Az egész 444-et kitiltották a parlamentből. A zsebkendőnyi kijelölt területtől néhány méterre kérdeztek egy képviselőt, egy másikat pedig „fizikailag akadályoztak”. (444)
 
A Magyar Reklámszövetség részt akar venni az új plakáttörvény megalkotásában, mert több jogi kifogásuk van a mostani tervezettel. Az állásfoglalásban résztvevők és támogatók közt van Simicska Lajos Publimontja is. (Kreatív)
 
Elveszítette a MET a Szél Bernadett ellen „jó hírnév megsértése” miatt indított pert. A képviselő azt mondta, a cég óriásit nyerészkedett egy gázbehozatali üzleten, amivel megkárosíthatta az adófizetőket. (444)
 
A rendszerváltásról írt könyvével híressé vált Kerékgyártó István szerint még az általa leírtnál is durvább volt a privatizáció kora, de most már félelem nélküli lenyúlás folyik. (24)
 
Az 1956-os bátor szerepvállalásával kitűnő Kiss Tamást a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának tiszteletbeli elnökévé választották – de vajon mennyire képviseli a HÖOK ‘56 értékeit? (Átlátszó Oktatás)
 
Orosz hackert fogtak Prágában, akinek köze lehet az amerikai intézmények elleni korábbi adatlopásokhoz. (PC blog)
 
Letartóztatták a jegybank egyik vezetőjét – Romániában. Az ottani korrupcióellenes ügynökség szerint kenőpénzt fogadott el. (OCCRP via 444)
 
New York polgármestere is helikopterügybe keveredett, ráadásul rendőri géppel légitaxizott félórányi autózás helyett. Az esetről nem mondanak semmit, de legalább nem tagadták le. (444)
 
Korlátozták a WikiLeaks alapítójának internethozzáférését, mert az oldal az USA elnökválasztási kampányában többször szivárogtatott a demokrata jelölt Hillary Clintonról. (BBC via 444)
 
Egyre nagyobb biznisz a bérklónoztatás Dél-Koreában, már az orosz maffia is képbe került, mint a kísérletek egyik finanszírozója. (Darvas Béla blogja)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.