2016. október 5., szerda

AZ ORSZÁG KÖZEL FELÉBEN NINCS MÁS MUNKALEHETŐSÉG, CSAK A KÖZMUNKA

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.10.05.


Az ország húsz megyéjéből kilencben szinte nincs is más munkalehetősége az ott élőknek, mint a közfoglalkoztatás. Ráadásul az elmúlt hónapokban a közfoglalkoztatottak száma közel kétszer gyorsabban nőtt, mint a más magyarországi munkahelyeken dolgozók száma. A közmunkásbér havi 52 ezer forint, ami még létminimum összegét sem éri el, ráadásul, aki valami miatt kikerül a programból, akkor egy évig sem munka, sem segély nem jár neki. Mindez akkora hatalmat ad a településvezetőknek, hogy nem is csoda, hogy kiépülhetett a Fidesz-féle feudalizmus, amely akár helyi szavazásokat is képes eldönteni.

Ezen foglalkoztatási forma fenntartása ráadásul közpénzből történik, így tulajdonképpen még mindig a többi munkavállaló tartja el az adójából a közmunkásokat, akiknek foglalkoztatását relatív drágán oldja meg az állam. Minden közmunkás több mint 115 ezer forintjába kerül az államnak, míg a dolgozók bére 52 ezer, és ezt az összeget még véletlenül sem fogják emelni.

A KSH-adatai szerint a rendszerváltás óta először bukott 5 százalék alá a munkanélküliségi ráta, és a foglalkoztatottság is nőtt. Az egyetlen apró probléma, hogy a jó adatok csak annak köszönhetőek, hogy évente több százmilliárd forintot öntenek a közmunka-programba, és a statisztikába beleszámolják a környező országban dolgozó magyarokat is. Ráadásul a külföldön dolgozók és a közfoglalkoztatottak száma közel kétszer gyorsabban bővült, mint a más magyarországi munkahelyen dolgozók száma...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.