2016. október 4., kedd

BEDEGKÉRI TANÁR ÚR ASZPIKBAN

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.10.04.


Bedegkéri Zoltán, matematika-fizika szakos gimnáziumi tanár szomorú története minden bizonnyal sokakat elgondolkodtat majd azzal kapcsolatosan, hogy egyre inkább kiszolgáltatjuk magunkat másoknak és olyan emberek befolyásolhatják a sorsunk alakulását, akikről nem is tudunk semmit. A bajt az is tetézi, hogy ők sem rólunk.

Hogy ki is volt a néhai Bedegkéri Zoltán, a történet tanulsága szempontjából talán nem is érdekes. A híroldalak amúgy is tele voltak a róla szóló írásokkal, visszaemlékezésekkel. Ezek egy része hamis információkon alapult, illetve közönséges hazugság. Az például, hogy „Bedegkéri Zoltánt (a Zolit) a munkatársai mindannyian kedvelték és szerették” egyáltalán nem igaz. Egyes kollégái kifejezetten utálták, mások tényleg jóban voltak vele.

Személye mind a mai napig heves vitákat vált ki. Egyesek még most sem hisznek neki és mélyen elítélik, mások áldozatnak tartják és sajnálják őt.

Az ügy – amely néhány szempontból a görög sorstragédiákra emlékeztet – 2015 év végén kezdődött. A történtekkel kapcsolatosan rengeteg egymásnak ellentmondó információt lehet fellelni, de az igazság, némi önmérséklettel és logikával nagyjából kideríthető és a szomorú eset rekonstruálható. A leírtak természetesen nem tükrözik pontosan a valóságot, de a hozzáférhető dokumentumok, pszichiátriai jelentések és a tanúk elbeszélései alapján közel állnak a valósághoz...


ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.