2016. október 2., vasárnap

ERŐ ÉS SZÉPSÉG - ANNIE LEIBOVITZ ÚJ PORTRÉI

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.10.02.


Milánóban szeptember 9 és október 2 között látható a Leibovitz: New Portraits című kiállítás, amely 37 női arccal egészíti ki a legendás fotográfus életművet. Az új sorozattal Annie Leibovitz azt kívánja illusztrálni, hogyan változnak a nők.

„Az erejüket, nem szépségüket akarom megmutatni” – mondta az amerikai fotoművész a Corriere della Serának. Így került be a sorozatba Denise és Limandia Manong dél-afrikai gyerekorvos és lánya, akik évek óta harcolnak az AIDS ellen, Katie Ledecky, a riói olimpia amerikai úszóhőse, Jane Goodall primatológus, a Béke-Nobel-díjas mianmari Aung San Suu Kyi…

„Persze, hogy változnak. Gondoljunk arra, hogy néhány évvel ezelőtt Hillary Clintont még csak mint First Lady-t fényképeztem, és most majd az Egyesült Államok elnökéről készíthetek személyében portrét. Már van is vele randevú-időpontom az Ovális Irodában. Azért választottam éppen ezt a 37 nőt, mert saját területükön kiemelkedő eredményeket értek el”.

A nők nagyon megváltoztak 1999 óta, amikor Susan Sontag, akivel Leibovitz 15 évig élt együtt, kitalálta ezt a programot.

„A nők sokkal függetlenebbek lettek és sok új dologra lettek érzékenyek” – mondja.

Édesanyja volt Annie kedvenc modellje. „Mindig szerettem őt fényképezni, mert ő nem a fotóst, hanem a lányát látta bennem. És számomra az arca olyan volt, mint Mona Lisáé, tele rejtett jelekkel, és érzésekkel, amelyeket talán csak én értettem. Susan Sontag jelenlétét még mindig magam mellett érzem. Arra tanított engem, meggyőződéses amerikait, hogy mennyire fontos az európai kultúra Párizstól Nápolyig. Ő tanított arra is, hogy bízzam magamban. Nagy vagy – mondta- de még nagyobb is lehetsz.”

Egy megosztott élet, ahogy Leibovitz írta önéletrajzában, az A Photographer’s Life-ban, amely „munkából, szeretetből, családi életből, betegségből, halálból és születésből állt.”
...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.