2016. október 1., szombat

HAMUBA SÜLT POGÁCSA ORBÁN BRÜSSZELI TARISZNYÁJÁBAN

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.10.01.


Idáig nem tudtuk, hogy mi lesz október 3-án. Tele voltunk bizonytalansággal, találgatásokra voltunk kénytelenek hagyatkozni. Most már tudjuk: a népszavazást követő napon Brüsszelbe indul Orbán Viktor. Tarisznyával a vállán, benne hamuba sült pogácsával. A Katolikus Rádióban nyilatkozta mindezt a miniszterelnök, még csütörtökön, a kampány utolsó napjaiban. Korábban úgy volt, hogy a kampány vége felé személyesen is találkozik a néppel Orbán, ám utóbb másként alakult: ki tudja, miért, de csak a kormányhoz közeli médiában mondta el, hogy szerinte miért kell elmenni szavazni.

Jó lenne tudni, hogy a hamuba sült pogácsán kívül még más is befér-e abba a tarisznyába. Mert sok minden másnak is lenne ott helye, volna mit elvinnie innen Orbánnak. Még Brüsszelig sem kell cipelnie a tarisznya tartalmát, ott amúgy sem vevők arra a portékára, amit ő árul. Elég, ha elviszi tőlünk, és valahol útközben, ahol nem látják, és nem marad nyoma, észrevétlenül elrejti valahová.

Elsősorban arról a gyűlöletről beszélek, ami az elmúlt másfél évben Magyarországon felhalmozódott. Talán a múlt században, a vészkorszakot megelőző időben volt utoljára annyi gyűlölet ebben az országban, amely már nemcsak a mi mostani közérzetünket befolyásolja, de az ország mentális állapotát is hosszú évekre meghatározza.

Nem kell hozzá orvosnak lenni, hogy tudjuk: minél tovább lappang egy méreg a szervezetben, a beteget annál nehezebb lesz meggyógyítani. Ki tudja, milyen gyógyszer, és főleg, mennyi idő kell ahhoz, hogy kiszellőztessük agyunkból, de főleg a lelkünkből a velünk megetetett aljasságot: a kék-sárga plakátok látványát, az olimpiai közvetítésekbe belerondító egyperces gyűlölethíradókat.

Nehéz lesz a gyógyulás - jó orvosok, jó gyógyszerek, és sok idő kell hozzá...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.