2016. október 1., szombat

HÁZIFELADVÁNY OKTÓBER MÁSODIKÁRA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Aczél Gábor
2016.09.30.


Az újságkészítésben is jártas hírlapíróként több mint húsz éve napos szerkesztőnek hívtak egy országos napilaphoz, amelynek a borító és a középső oldalpárja akkortájt megszínesedett. Amikor az egyik szombatra virradó éjszakán én szerkesztettem a lapot, az első középső kolumna szerzője és a tervezője is voltam.

Utána tudnék nézni, de nem teszem, hogy milyen akkori, engem is nyomasztó esemény késztetett egy ultiparti történetének olyatén felidézésére és bemutatására, hogy az egyszersmind megoldható rejtvény is legyen. Elég az hozzá, hogy az országos történések olyan, tőlem független körölményeket teremtettek, amelyek látszólag megfosztottak a célravezető cselekvés lehetőségétől.

Sokakat ma hasonlóképpen nyomaszt a küszöbön álló népszavazás. Amelynek érvényességét elérni azonban nem csupán látszólag, hanem valójában is lehetetlen, csupán jól kell játszani ellene.

Úgy, hogy szavazás helyett valami mással foglalja el magát a többség, közülük néhányan akár megkísérelhetik eredményesen végigjátszani az újra láttatott régi partit, ütésre bírva, aki azt vállalta, hogy semmit se teljesít.

Életem rebetlije
Mottó:

Aki rebetlit mond,
arra vállakozik
hogy semmit se teljesít.

Ha ebben megakadályozzák,
akkor veszít...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.