2016. október 19., szerda

JELENTÉS A KÓRHÁZI FERTŐZÉSEKRŐL: TOVÁBBRA SEM JELENT SEMMIT

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: TASZ
2016.10.19.

 
Egyhónapos csúszással nyilvánosságra hozták a kórházi fertőzésekről szóló jelentést. Az ÁNTSZ ünnepel, pedig erre nem lenne semmi oka. Megmutatjuk, mi hiányzik a jelentéséből, és mit mulaszt el megtenni az ÁNTSZ.
 
Amióta tudjuk, hogy Magyarországon többen halnak meg a kórházban összeszedett fertőzésben, mint autóbalesetben, és amióta látjuk, hogy jóformán nincs olyan család, amelyik ne lenne érintett ebben a kérdésben, felfokozott érdeklődés kíséri a kórházi fertőzésekről szóló éves jelentést. Most megjelent a 2015-ös évről szóló, amitől nem lett jobb a kedvünk.
 
Nyilvános, de nem a köznek szól
 
Ahogy tavaly, úgy idén is az a legszembetűnőbb kifogás, hogy ez a jelentés nem értelmezhető bárki számára. Tele van latin szavakkal és szakkifejezésekkel. Vajon mi értelme van egy nyilvánosság számára készült jelentésben
halál helyett exitust, előfordulás helyett incidenciát, influenzajárvány helyett influenzacirkulációt
Megmutatjuk, hogy néz ki az amerikai, az angol és a magyar jelentés egymás mellett. Bár a magyar szövegben is van táblázat, de az előző kettő ábrákkal és közérthető leírásokkal mutatja be a helyzetet, míg a magyar…
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.