2016. október 8., szombat

JOBB LESZ, HA MEGVÉDJÜK SAJÁT MAGUNKAT, MERT A TEK-VEZÉR RAMBÓSAT JÁTSZIK ORBÁN VIKTORRAL ÉS PONT NEM ÉRNEK RÁ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2016.10.07.


Ha az ember mást is olvas, mint a Magyar Időket a 888-al összekötő tengelyt, akkor van egy olyan olvasata is a történetnek, hogy a magyar hatóságoknak fogalmuk sem volt arról, hogy egy hajléktalan nevére valaki 200 ezer telekomos SIM-kártyát vásárolt, amíg a Salah Abdeslam terrorszervezete után nyomozó belga és francia hatóságok jogsegélykérelemmel meg nem keresték őket.

A TEK egyébként az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt elismerte, hogy sem a hajléktalanról, sem a nevén lévő 200 ezer SIM-kártyáról nem tudtak semmit. Értjük? Sem a terrorelhárítás, sem a titkosszolgálat nem figyelt fel az egy kézben összpontosult gigantikus mennyiségű kártyára. Németh Szilárd szellemi rezsicsökkentő és honvédő is hörögve fakadt ki a Magyar Időknek:
„Ezek azt csináltak, amit akartak, annyit telefonáltak, amennyit akartak, és olyan információt kaptak, amilyet akartak.”
Hát erről van szó. Hogy miközben Pintértől Hajdu Jánosig és Simicskótól Tarlósig bohóckodnak és akciófilmet forgatnak terrortámadást szimulálnak az üres metróaluljáróban éjnek idején, a látvány kedvéért, a vezér örömére és megelégedésére, vérben úszó műhullákkal körbebástyázva, addig Magyarországon röhögve cirkulálnak a terroristák, azt vásárolnak fel, amit akarnak, a kormánysajtó meg úgy próbálja mindezt eladni, mintha erről is valaki más tehetne, nem a magyar hatóságok.

Igen, mi vagyunk azok, akik védjük egész Európát a migránsoktól és a terroristáktól, mi ezt ilyen sajátos módon csináljuk. Mi így szállunk le a rozsdás bicikliről, hogy lehetőleg összetörjük magunkat közben, de így akartuk és mindenkinek kuss legyen. Amúgy azt tudja valaki, hogy mit művelnek ezek a milliárdokból fenntartott állami hatóságok és szervezetek azon kívül, hogy házőrzőként funkcionálnak és védik a fővezért?

Ha jobban belegondolunk, vagy ha nem is, legalább a belső elhárításnak – aminek tudtommal az Alkotmányvédelmi Hivatal felel meg – tudnia kellett volna erről az ügyletről (persze újságírók magánéletében való turkálás közben nem feltétlenül jut erre idő), de legalább gyanút illett volna fogniuk. 200 ezer szerintem már az a nagyságrend, ami normális helyeken a hülyének is feltűnik, még a magyar rendőrségnek is. Nem állítom, hogy a Telekom ebben nem sáros, de tisztázzuk: alapvetően nem nekik a dolguk gyanakodni..

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.