2016. október 7., péntek

MATOLCSY ELVESZTETTE TISZTESSÉGES JELLEGÉT

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.10.06.


Kezdetben sokan azt gondolták, hogy Matolcsy György csak egy a hozzá nem értő léhűtők sorában. Az ősmagyar agysebészetről vallott megnyilvánulásai, a magyar és a japán gyerek fenekén fellelhető piros pöttyök közötti összefüggés feltárása egy habókos félőrült képét sugallták a nagyközönség számára. 

Röhögött rajta, aki látta.

Mekkora nagy barom, gondolták.

Közben meg nem. Ez az őrültnek tűnő honfitársunk nem az, aminek látszik, hanem egy tanult gazember.

Most legutóbb is, hála a Népszabadság oknyomozóinak, az derült ki róla, hogy a Várban lakik egy méregdrága luxuslakásban. Nem az övé a kégli, bérli egy havertól. Patai Mihálynak hívják ezt a régi cimborát, talán többeknek ismerős a név: utóbbi úr nem csupán a Bankszövetség vezetője, de a UniCredit Bank első embere is egyben. Utóbbi minőségében Matolcsy bérlő úr alárendeltje. Ő számol be Matolcsynak, hogy az általa vezetett pénzintézetben hogyan mennek a dolgok, tisztességesen kezelik-e a bennük bízó emberek és vállalkozások pénzét, jóhiszeműen járnak-e el a hitelezés során.

Matolcsynak olyan ember tesz szívességet, aki beszámolással és elszámolással tartozik neki.

Persze, Matolcsy nem mostanában kezdte elveszíteni tisztességes jellegét. Korábban is követett el kisebb-nagyobb csínyeket. Például, amikor a Magyar Nemzeti Bank alapítványai megpróbálták elveszíteni közpénz jellegüket. Sok milliárd forint eltüntetéséről volt szó, ha az emberek fel tudnák fogni, hogy mekkora ez a pénz, bizonyára mérgesek lettek volna.

Aztán kiderült, hogy Matolcsynak legalább száz unokatestvére van, akik közül sokakat erőnkön felül segít. És, hogy már nem a feleségével, hanem a szeretőjével él. Ami persze magánügy is lehetne, de jelen esetben nem az: Vajda Zita ugyanis nem csupán jógaoktatóként, a lótuszülés és más mutatványok felkent papnőjeként alkotott maradandót, de a kedvese által vezetett jegybankban is előkelő helyen állt a fizetési listán. Egy ideje ugyan jogilag már nem tartozik a párja alá, ám a jövedelme most is tetemesre tehető. Adatközlés hiányában pontos számmal nem szolgálhatunk, ám jó okunk van azt gondolni, hogy nincs gondja, hogy miként fizesse be a sárga csekkeket.

És talán az sem véletlen, hogy épp a legfőbb ügyész felesége alelnök a Magyar Nemzeti Bankban. Havonta ötmillió forintot keres ott Poltné, de nem kell rögtön rosszra gondolni. Ettől még Matolcsy jó étvággyal ebédelhet egy méregdrága belvárosi étteremben beosztottja férjével, Magyarország legfüggetlenebb legfőbb ügyészével...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.