2016. október 10., hétfő

MIKÖZBEN TANULT MAGYAR FIATALOK SZÁZEZERSZÁMRA VÁNDOROLNAK KÜLFÖLDRE, ITT SZERELMES JEGYBANKELNÖKÖK OSZTJÁK AZ ÉSZT ÉS LOPJÁK A KÖZÖST

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2016.10.10.


Ameddig kiderül, hogy Gyurcsány Ferencék parlamentből való végleges kivonulása (csináltak már mások is ilyet, nem nagy ügy) után az ottmaradók, pontosan mihez is fognak asszisztálni – már ami Magyarország államformájának, berendezkedésének, népességének alaptörvnybe fércelt módosításait illeti -, ejtsünk még néhány szót a megunhatatlan Tolcsy bácsiról. Akinél ijesztőbb, szürreálisabb, bomlottabb, következésképpen veszélyesebb figurát még a jelenlegi magyar politikai viszonyok között is nehéz találni.

Az már világossá vált, hogy a nemzetgazdasági miniszterként regisztrált sikerek után (más helyeken unortodox kudarc néven futnak a hasonló sztorik) MNB-elnökké buktatott Matolcsy kényére és kedvére garázdálkodhat az ország közvagyona fölött, ha akarja kettőről 5 millióra emelteti a fizetését, ha akarja, az általa bitorolt közvagyon elveszíti köz jellegét és magánná alakul, ha akarja, közpénzen írat könyvet saját magáról, ha akarja luxusingatlanokat vásárol és újíttat fel, ha akarja, népes rokonságát juttatja előnyökhöz, ha akarja, Polt Péterrel egy ebéd mellett tárgyal a megúszásról, és semmi nem történik. A magyar társadalom ingerküszöbe az egekben, a devizahitelesek fájdalma pedig – a szamárbőgés analógiájára – nem hallatszik az égig.

Matolcsy, a magyar jegybank elnöke, aki a Pallas Athénéről elnevezett átláthatatlan alapítványi hálózat révén nyúlt bele a tutiba, aki – mint minden lelkiismeretes, becsületes ember, aki tudja, hogy jó munkát végez – két rettegés között magántestőrséget szervezett maga köré, aki rajong a keleti kultúráért és a misztikus dolgokért – a szakmai, erölcsi dilettantizmusán túl, emberileg is egy trágyadomb. Alapvetően nem ránk tartozik, de mindezek tetejébe hosszú évek óta csalja a feleségét. Amiről egy árva szót nem kellene szólni, ha 2010 óta tartó románcát és hősszerelmét nem szintén a mindenki más pénzéből finanszírozná.

Az ilyen a világon nincs formulán túlmenően Matolcsy – hogy, hogy nem – főszereplője annak a tényfeltáró cikksorozatnak, amelyet követően a Népszabadságot elég félreérthetetlen politikai leszámolásnak kinéző akció nyomán próbálják éppen hallgatásra bírni. Tolcsy évek óta tartó gazdasági ámokfutása, az ellene felhozott vádak (ja, nem Polt vádolja, hanem a nyilvánosság még el nem hülyült része) blöffre hivatkozó arcátlan elhárításai után, a miniszterelnök legmagasabb fokú, megnyugtató bizalmának ölelésében ma újabb disznóságot derített ki a sajtó. Ami szintén nem üti át az ingerküszöböt, de baromi jó lenne beszélni róla.

Az MNB felügyelőbizottsága jogi szakvéleményt kért az MNB alapítványainak működéséről, ami nem tartozik ránk. Mégpedig azért nem, mert abban az áll, hogy a Pallas-alapítványok jogszerű működésével kapcsolatban bizony
kétségek merültek fel, hiányosságokat lehet tapasztalni, ami komoly kockázatot jelent a jegybank számára.

Mivel nincs élő ember, aki 100 oldalas szakvéleményeket olvasna, vagy érdekelné/értené ezeket a dolgokat, megpróbálom a konyha nyelvén leírni: Matolcsy degenerált alapítványai (van egy olyan is, amelyiknek ő kuratóriumi elnöke) nem tettek eleget határidőre a 2013. és 2014. évi adatszolgáltatási kötelezettségeiknek az alapító MNB felé. Vagyis Matolcsy baszik rá konkrétan mindenre, olyan nagyon szerelmes ő, hogy a fal adja a másikat, ezért az MNB – ha esetleg akarná, akkor sem tudná ellenőrizni a saját maga által létrehozott alapítványok tevékenységét, gazdálkodását, például azt sem, hogy miként kezelik azt a 270 milliárd forintot, amit az MNB a kezelésükbe adott. MNB alapítványok, értsd olyan helyek, ahol Matolcsy rokonai, ismerősei, és szeretője is felbecsülhetetlen munkát végez és ennek megfelelően jól meg is van fizetve.

Hogy mindezek ellenére az MNB kirakat-felügyelőbizottsága – természetesen a jogi szakvéleménnyel szemben – szabályosnak találja az alapítványok működését, nem meglepő, de legalább dühítő. És mert a Fideszért ölni képes Erzsi, Biri, Lali, Feri nem érti, hogy mi a baj ezzel a drága jó Matolcsyval, nem érti a felügyelőbizottság szót, a 270 milliárdot, a Népszabadságnak teljesen igaza van abban, hogy lap híján
a Facebookon vagy bárhol tovább kell tolni (a szerelmes) Tolcsy kalandjait...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.