2016. október 19., szerda

ŐFŐMÉLTÓSÁGA FOGADNI VOLT KEGYES MOLNÁR ELVTÁRSAT ÉS VONA BAJTÁRSAT

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2016.10.19.


Sem az MSZP, sem a Jobbik, sem a kormány honlapján nincs fotó arról, hogy Orbán találkozott a két legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével.

A miniszterelnök úr, őfőméltósága, fogadni volt kegyes Budapesten kedden Molnár Gyula elvtársat, az MSZP és Vona Gábor bajtársat, a Jobbok elnökét. Mindannyian úgy tettek, mintha valami fontos esemény történt volna Mária (köz)munka alapú országában, pedig dehogy. A találkán egyrészről Molnár elvtárs tolmácsolta pártja és a pártkollektíva, valamint a dolgozó csepeli, újpesti, dorogi és kazincbarcikai munkások rosszallását a kormány politikájával kapcsolatban, ahogyan Vona Gábor bajtárs biztosította őfőméltóságát arról, hogy a magukat nemzeti radikálisoknak nevező neofasiszták egy emberként állnak ki a miniszerelnök úr rasszista, neonáci jegyeket mutató, Európa ellenes politikája mellett, és készek őfőméltóságát támogatni az az alaptörvény átírásában, ha a kedvükre való néhány kemény passzus is bekerül a gránitba vésett 7. módosításába.

A két legnagyobb ellenzéki párt vezetője tehát – bár a szocialisták nem vesznek részt az alkotmány átírásának vitájában, mivel azt teljesen tökéletesnek tartják, egy betű cseréjét nem érzik indokoltnak – annyiban azonos platformra kerültek a neofasisztákkal, hogy mindketten megjelenésükkel őfőméltósága előtt annak adták ékes jelét, hogy őfőméltóságát elismerik a magyar kormány fejének, és úgy gondolják, hogy őfőméltóságával van miről tárgyalni a haza üdve és felvirágoztatása érdekében, bár – egyébként – őfőméltóságát mindketten tolvajnak, hazugnak, hazaárulónak tartják és ezt nyíltan ki is mondják parlamenti felszólalásaikban.

Továbbá: egymástól függetlenül azt hirdetik, hogy Orbán Viktor őfőméltóságát jó picsán kellene rúgni és a hatalom közeléből is el kellene távolítani, legkésőbb a 2018-as választáson, és egyetlen magára adó, tisztességes, becsületes, a haza érdekeit szem előtt tartó embernek sem lenne szabad egy légtérben mutatkozni őfőméltóságával, egy asztalhoz ülni, egy követ fújni őfőméltóságával, aminek ellenkezőjét csak azért kénytelenek megtenni, mert őfőméltósága kezében van a sorsuk, egészen pontosan őfőméltósága és az őfőméltósága által irányított törvénygyár dönt a pártjaiknak járó százmilliós támogatások létéről és kifizetéséről.

Az MSZP – lévén realista, felelősségteljes és nem hülyék vezette szilárd elvi alapokon álló párt – tárgyszerű közleményben tudatta tagságával saját honlapján és mindenki mással, akit ez érdekelhet, mi történt a találkán: idézzük szó szerint:


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.