2016. október 7., péntek

OLVASÓI LEVÉL: PRÓBÁLT ÖN MÁR HOSSZAN, KITARTÓAN HÜLYÉKKEL VITÁZNI?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- VENDÉG BLOG
Szerző: H. A.
2016.10.07.


Jelen levelemben az önök portálján május 10-én megjelent, „Minden írástudó, minden politológus, elemző, értelmiségi, fasz tudja ki – takarodjon lefelé az elefántcsont toronyból” című cikkére reagálnék.

Az önök cikke melyben kifejtik, hogy az értelmiség dolga az lenne, hogy érthető, a „kisember által felfogható” viszonyba helyezze – többek között – a Matolcsy György által irányított MNB, és az annak kebelén gyarapodott Pallas Athéné mindenfélefiszfasz alapítványok ügyét, gyakorlatban a Babits-féle „cinkosok közt vétkes aki néma” analógiát alkalmazza a helyzetre, akarva-akaratlanul a tétlenkedő értelmiségre hárítva a felelősséget az ügyben.

Én magam fiatal vagyok bár, de értelmiségi családból származom, magam is két diplomával és két nyelvvizsgával rendelkezem. Jelenleg Magyarországon élek és dolgozom. Mióta csak az eszemet tudom mindennél fontosabbnak tartottam a minél szélesebb „általános” tudás megszerzését, és puhakezű (értsd: értelmiségi munkát végző) mivoltom ellenére soha, semmilyen szín alatt nem vetettem meg a kétkezi és a szakmunkákat, vagy az ezekkel foglalkozókat. Lehetőségeimhez mérten szolidárisan fordulok az elesettekhez, amennyire a jelenlegi hazai és európai gazdasági helyzet lehetővé teszi előre tervezek, emellett persze a kormány humbugjától függetlenül igyekszem beteljesíteni az elsődleges kívánt princípiumot, a családalapítást. Emellett aktívan „harcolok” a tudatlanság és az érdektelenség ellen, épp ezért nagyon jól tudom, hogy az önök cikkében hivatkozott elefántcsont torony bár áll, és egyesek tényleg annak csúcsán állva az alant elterülő tömeget lenézve és lesajnálva, az „ezek úgyis hülyék, hogy megértsék” elvet követve tesznek „keveset”, a többség nem ilyen és nem így tesz, ugyanakkor mégsem képes eredményeket elérni.

Az ország ma tapasztalható helyzetére és általános társadalmi mutatóira tekintettel a szélmalomharc – mint kifejezés – kevés, ha le akarjuk írni azt ami itt folyik. A saját tapasztalataim alapján ma a logikus, értelmes, előítéletektől mentes álláspontot képviselni olyan, mint egy elaggott deszkacsónakban egy szál evezővel szenvedni egy olyan tengerben, melyen a tudatlanság, az irigység, az előítéletek és persze az ellenségkeresés vet toronymagas hullámokat. Nyilvánvalóan érthető a felindultsága, de őszintén kérdem próbált ön már hosszan, kitartóan hülyékkel vitázni? Tudom a választ, próbált. Eredményt ért? Tudja a választ: aligha.

A 2010 óta regnáló FIDESZ-kormány egy, de csakis egy tekintetben a rendszerváltás utáni kormányaink legjobbja, és ez a kommunikáció. Tökéletesen használják ki a kádári kisember sokunkban ma is élő zárványát, az erős mindent megmondó és mindent elintéző államba vetett hittel és azzal az igénnyel együtt, hogy (nekem lehetőleg) ne kelljen foglalkoznom semmivel. Itt nem csak a „milliárdul nem értés” a gond. Itt az a gond, hogy ha ezzel szembe akar menni az ember, akkor minden kimondott vagy leírt szóval csak újabb gátba ütközik. Elővehetjük bármelyik témát, a rendkívül ügyesen tematizált közbeszéd hatására egyre több és erősebb aduba ütközünk. És ez csak romlik. Nem akarok külön kitérni erre, csak említés szintjén: hetvenmilliárdos közmédia + TV2 + lokál + 888.hu + magyar idők, stb. – valahol semmi, máshol viszont kurvaerős portfólió. És ez megszabja a gondolkodást. Mellérakjuk még a plakátkampányt és kész van.

Rengeteg, tényleg rengeteg vitán vagyok túl, és a legnonszenszebb „érvekkel” szembesültem ezek során napról-napra. Egyik ismerősöm váltig állította, hogy Franciaországban (melynek a legutóbbi adatok szerint 67,5 millió lakosa van) ötvenmillió muzulmán él. Miután jeleztem neki, hogy ezen az alapon Franciaország már rég kalifátus lenne és a muszlimok aránya az országon belül 5-10% közötti, ő hozzám vágta, hogy ez bizony nagyon libsi adatnak hangzik. „LIBSI”. Egy másik aki nemrég költözött Budapestre kiakadt az V. kerületi kocsmák árain, és 5 másodperccel később már ott tartottunk, hogy ez azért van így mert „azok a kurva zsidók felvásárolták az egész kerületet”. „ZSIDÓK”. Pár hete vasárnap voltam kénytelen sürgősséggel egy patika szolgáltatásait igénybe venni. Mögöttem egy öregember állt, megkérdezte mennyi az ügyeleti díj (idén ha jól emlékszem ez 376 Forint), és a válasz után elkezdte nekem ecsetelni, hogy „ezt tanulja és tudja csak az értelmiség: hogy hogyan kell kifosztani a kisembert”. „ÉRTELMISÉG”. És nem állt meg itt, elkezdte magyarázni, hogy ebből lesz mindegyik milliárdos, és hogy tudja hogy megy ez, az unokahúgának a lányának a férje gyógyszerész és az asszony még csak 3 hónapos terhes, de a gyereknek már háromszintes palotát építenek. „Mert milliárdosok…”

Ma az országban nincs olyan ember, aki a saját helyzetét tekintve ne rendelkezne legalább tucatnyi kvázi „halálos” ellenséggel. Mindenki utálhat mindenkit. A csóró a tehetőst, a munkás az értelmiségit, bárkit aki több, jobb, vagy épp kevesebb és rosszabb nála esetleg csak „más” vagy máshogy gondolkodik mint ő, vagy esetleg van valami nem vonzó vagy a rögvalóságban nem értelmezhető tulajdonsága
...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.