2016. október 10., hétfő

RIADÓ! PETI, VÉDJÉL MEG, A SZÉLRÓZSA MINDEN IRÁNYÁBÓL TÁMADJÁK AZ ORSZÁGOT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.10.10.


A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Vonalba állítva címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki kiemelte: nemcsak a tulajdonos “puccsszerű” eljárása táplálta a kormánnyal szembeni bizalmatlanságot és a sajtó sokszínűsége iránti aggodalmat, mert amióta Orbán Viktor hatalomra került, a Fidesz szisztematikusan dolgozik egy felé hajló médiahálózat kiépítésén. Ez reakció Orbán 2002-es és 2006-os választási vereségére. A Fidesz-tábor szerint a vereségek idején egy baloldali médiahatalom ellen kellett védekezni. Úgy tűnik, időközben sikerült gyökeres változást előidézni – írja a FAZ.

A liberális Süddeutsche Zeitung (SZ) És Brüsszel hallgat róla címmel közölte Cathrin Kahlweit kommentárját, aki emlékeztet, hogy Orbán Viktor ellenforradalmat ígért, és úgy vélekedik, hogy a kormányfő hazájában el is kezdte ezt, így Magyarországon legyalulták a terepet. A legfontosabb politikai napilapot megszüntették, az ellenzéket partvonalra szorították, a politikai szerkezetet a kormánypárt igényeihez igazították, és a Fidesz klientelizmusa eltart egy elitet, amely csöndben marad, amíg profitál ebből. Az érvénytelen népszavazás szégyentelen kezelése megmutatja, hogy a Fidesz a demokratikus játékszabályok fölé helyezi magát – tette hozzá a szerző. Kiemelte: Orbán azon politikusok hősévé vált, akik az elriasztás politikáját követik, és azon uniós polgároké, akik az EU reformja helyett egy második Vlagyimir Putyinban látják a megoldást a válságra.

Brüsszel asszisztál ahhoz, hogy Orbán a belátása szerint valósítsa meg a rugalmas szolidaritást, mert ugyan meglehet, hogy politikája ellentétben áll a demokráciával és az emberi jogokkal, de amíg Magyarország zárva tartja határait, Orbán nemcsak erős, hanem hasznos is.

Süddeutsche Zeitung Egy újság vége címmel közölt a Népszabadság kiadásának felfüggesztéséről beszámolót, amelyben Cathrin Kahlweit úgy véli, hogy a Népszabadság vége súlyos érvágás a magyar média számára, mert a lap és hírportálja az egyik utolsó volt a kormány tevékenységéről kritikus hozzáállással beszámoló médiumok sorában. Hozzátette: a közszolgálati médiumokat a kormány ellenőrzi, más lapokat és csatornákat pedig a hirdetések kormányhoz közeli magazinokhoz irányítása révén pénzügyileg kivéreztettek.

Elsőre úgy tűnik, hogy az Orbán Viktor által utált Népszabadságot gazdasági okokból verték szét, azonban nem ez a helyzet – olvasható a Der Standard című liberális osztrák lap hétfői számának véleménycikkében. Gregor Mayer, a lap budapesti tudósítója úgy véli, elég nagy baj, hogy a magyar kormányfő úgy beszél, mint Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, az osztrák külügyminiszter pedig a magyar miniszterelnököt dicséri és talán szívesen cselekedne is hozzá hasonlóan, de már a demokrácia lényegéről van szó, ha az osztrák rendszer szereplői, mint Heinrich Pecina – a Vienna Capital Partners vezetője, amelynek érdekeltségébe tartozik a Népszabadság is – a sajtószabadság sírásóiként szolgálnak Orbánnak.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem vette figyelembe az október 2-i népszavazás eredményét – írta hétfőn a Kommerszant Vlaszty  című orosz magazin, rámutatva, hogy bár a szavazók 98,3 százaléka nemet mondott a kötelező betelepítési kvótára, a részvételi arány nem érte el az érvényességi küszöböt. Orbán ennek ellenére grandiózus győzelemnek nevezte a referendumot és alkotmánymódosítást ígért. A lap szerint az alkotmánymódosítás értelmében a magyar parlamentnek nyilvánvalóan kizárólagos joga lesz a külföldiek rövid és hosszú távú befogadásáról dönteni, ami egyet jelent majd az ultrajobboldali, sőt, majdnem fasiszta Jobbik javaslatának csaknem szó szerinti megismétlésével, így az EU-nak még több oka lesz arra, hogy Orbánt kitaszítottnak tekintse, és ennek megfelelően viszonyuljon hozzá.

A Népszabadság bezárása Orbán Viktor folytatódó támadása a szólásszabadság ellen, Magyarországon fokozatosan megszűnik a nyugati civilizáció, és ezt észre kellene venni – vélekedik Teodor Marjanovic, a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilapban Reqviem a szólásszabadságért Magyarországon címmel hétfőn megjelent kommentárjában. A Népszabadság rendkívül színvonalas lap volt, amely nem úgy írt, ahogy az Orbán Viktornak tetszett volna. Bár a lap osztrák kiadója azt állítja, hogy pénzügyi megfontolások alapján állította le a kiadást, az érvelés hiteltelen. Elsősorban azért, mert egy olyan országban történt mindez, amelynek miniszterelnöke már hosszabb ideje szisztematikusan a sajtó függetlensége ellen dolgozik, nagyjából úgy, ahogy azt nagy példaképe Vlagyimir Putyin teszi Oroszországban – mutat rá a szerző...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.