2016. október 15., szombat

SZÁZEZER KÖZALKALMAZOTT KIRÚGÁSÁVAL NEM OLD MEG SEMMIT, CSAK MÉG TÖBB DOLGOZÓ ÉLETÉT TESZI TÖNKRE A FIDESZ

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.10.15.


„10 év alatt 1 millió új munkahelyet ígértem, talán még azok is kinevettek, aki ránk szavaztak” – merengjünk el egy pillanatra Orbán Viktor melldöngető büszkeséggel előadott önfényezésén, és közben jusson eszünkbe, hogy épp a minap jelentették be, hogy az állami szférában százezer munkahely szűnik meg hamarosan. Kinek van kedve nevetni?

Nemrég Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese újra előhozakodott azzal, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében akár 100 ezer embert is áttehetnek a közigazgatásból a piaci szférába.

Akár pezsgőt is bonthatnánk, örülve annak, hogy a kormány végre önmérsékletet gyakorol – hiszen épp a Fidesz-KDNP hatalomra kerülése után kezdett el őrületes mértékben növekedni az államapparátus, igazi bürokrácia-nagyhatalommá téve Magyarországot. Hazánk az utóbbi években jócskán többet költ egyébként a saját működtetésére, mint például az oktatásra vagy az egészségügyre, így logikusnak tűnne, ha végre valóban csökkentésbe fognának.

Csakhogy ne örüljünk korán: az a százezer közszolga, akinek az elbocsájtását tervezik, ugyanis munkahelyüket elveszítő emberek óriási tömege. Akiket a kormány a versenyszférába terelne át – már csak az a kérdés, hogy ugyan mégis hova?

Annyit Csepreghy elárult már, hogy a leépítések nem érintik majd a fegyveres erőket és az egészségügyet, de az állami vállalatok munkatársait igen. Egy korábbi tervezet szerint pedig elsősorban a minisztériumok alatt működő központi hivatalok és a költségvetési szervek kezdhetnek felkészülni az elbocsájtási hullámra. Vagyis főként adminisztrációs alkalmazottakról van szó...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.