2016. október 28., péntek

SZÉGYELLJÉTEK MAGATOKAT! KÓSÁTÓL NÉMETH SZILÁRDON ÁT A MEGRENDÜLT SZEMÉLYISÉGZAVARIG

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.10.28.


"Az államadósságot csökkentjük, a fizetési mérlegünk tartósan pozitív, törvényen kívül helyeztük és felszámoltuk a paramilitáris szervezeteket. Ma Magyarországon minden kisebbség védelmet élvez, ideértve a nemzeti kisebbségeket, a romákat és a zsidó kisebbséget is. A magyar kormány ezeket a kisebbségeket mindig meg fogja védeni a jövőben is.  (Orbán Viktor – 2012. január 18, az Európai Parlament Magyarországról szóló vitája)"


Na, kérem tisztelettel, nem fog megzavarni ennek a cikknek a megírásában, hogy Rogán Antal sajtótájékoztatót tartott ma és a magyar ügyészség kiváló munkájával takarózva óbégat Juhász Péter lejáratási kísérletéről, és szánalmasan magyarázkodik, hogy ő ott sem volt, meg nem is úgy volt, nem is igaz, semmi nem igaz, minden csak fikció, mindenkimáshülye és nem megy el most sem a tárgyalásra.

Meg az sem fog megzavarni (bár ez nem kicsit idevág), hogy Németh Fidelligenciahányados Szilárd azt írta egy közleményben (és tud írni, és tud), hogy az ellenzék nem hagyja dolgozni a TEK-et. Muszáj idéznem, mert különben megfulladok a sírvaröhögéstől, nem tarthatom magamban: az ellenzéki pártok mindent megtesznek a szervezet ellehetetlenítéséért, össze-vissza hazudoznak a működéséről, megszüntetéssel, elszámoltatással fenyegetik a TEK-et. Ezzel teljesen elbizonytalanítják Európa egyik legfelkészültebb, legelismertebb és legalkalmasabb terrorelhárító állományát, akadályozzák a magyar emberek biztonsága érdekében végzett munkájukat.

Igaz, hogy ez a könnyes-bús beismerő vallomás a szívembe hasított (képzeljük már el azt a terrorelhárító alakulatot, amely Gyurcsány nyilatkozatától zavarba jön, igen, elképzeltük) szerintem térjünk vissza most oda, hogy ma 2016. október 27-ét írunk, ha jól tévedek. Négy és fél, lassan öt évvel ezelőtt, amikor Magyarország már téma volt az Európai Unió asztalán, a sánta kutya hazug ember nem mondott igazat. Már akkor sem. A paramilitáris szervezetek öt év távlatából köszönik, jól vannak, élnek, virulnak, lőnek, kiképeznek, alakzatokba állnak, agyat mosnak és tegnap sajnos kiderült, hogy embert is ölnek.

Nem csoda, hogy ilyenkor a szellemi muníció legjavát dobja be a kormánypárt. Tuszi-hutu-kupak Lajos – Németh Szilust több testhosszal megelőzve – már a reggeli órákban becsörtetett a Kossuth rádió imatermébe, ahol a bőnyi rendőrgyilkossággal kapcsolatban azt prédikálta: meg kell vizsgálni, hogy az a radikális jobboldali szervezet (Magyar Nemzeti Arcvonal), amelynek az elkövető, Győrkös István alapítója volt, kötődik-e parlamenti erőhöz. A Jobbik több képviselője is tart ugyanis hivatalos, félhivatalos kapcsolatot ilyen szervezetekkel – így Laller, a szellemi súlyemelő...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.