2016. október 20., csütörtök

TRUMP ÚJRA VESZTETT, NEM FOGADJA EL A VÁLASZTÁS EREDMÉNYÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.10.19.


A CNN/ORC felmérése szerint a harmadik elnökjelölti vitát is Hillary Clinton nyerte. A vitát megtekintők körében végzett vizsgálat szerint a megkérdezettek 52 százaléka szerint Clinton nyert, míg 39 százalék szerint Donald Trump. Az utolsó vitát Las Vegasban rendezték.

Az eddigi legjobban vezetett, legtöbb kérdést érintő és legjobban kézben tartott vitán Trump elszalasztotta az utolsó lehetőséget is, hogy felzárkózzon és újra versenyben maradjon Clintonnal szemben. Az elején fegyelmezetten kezdett, de a végére nem tudta elrejteni valódi énjét, és szabályosan kiütötte magát.

Trump eddig is nagy hátrányba került, de ezen a vitán azon kívül, hogy minden szakmai kérdésben alulmaradt Clintonnal szemben, még az olyan kényes kérdésekben is, mint a határőrizet és az abortusz, elkövetett két akkora hibát, amivel kizárt, hogy amerikai elnök lehessen.

Az egyik, hogy előre bejelentette, nem fogadja el a választás eredményét. A médiára hivatkozott, hogy szerinte a New York Times és a média Clintonnak dolgozik. Egyrészt ez nem igaz, másrészt előtte volt a mikrofon, a harmadik 90 percen át győzhette volna le Clintont, de mindhárom esetben veszített.

Ez nem a média hibája, hanem az övé. A vita után több republikánus szenátor jelezte, hogy Trump nem azért fog veszíteni, mert elcsalja bárki a választást, hanem azért, mert nem alkalmas az elnöki posztra, amit az elmúlt hónapok alatt bebizonyított...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.