2016. október 24., hétfő

UNGVÁRY KRISZTIÁN FACEBOOK KÖZLEMÉNYE

FACEBOOK
Szerző: Ungváry Krisztián
2016.10.23.


Kedves Barátaim,
egy szolgálati közleménnyel tartozom.

1. Sajnálom azokat, akiket a mai tüntetésen a fütyülés megzavart.
 

2. Úgy gondolom, hogy közterületen egy demokráciában az alkotmányos keretek között maradó szabad vélemény nyilvánítása nem korlátozható. Így volt ez akkor is, amikor Göncz Árpádot pl. kifügyülték. A mostani hatalom birtokosainak is el kell viselniük a kritikát és a mostani hatalom kedvelőinek azt, ha mások ezzel nem értenek egyet.
 

3. Mivel az 1956-os emlékév, valamint egyáltalán az emlékezetpolitika területén a kormányzat tevékenysége botrányos, ezért fontosnak tartottam, hogy ennek hangot is adjak.
 

4. Köszönöm azoknak, akik a téren megvédtek.
 

5. Nincsen semmi bajom, egy gyáva ember oldalról ököllel megütött.
 

6. Nagyon köszönöm a felém irányuló szeretetet és jóindulatot.
 

7. Veréssel nem fog soha senki sem elrettenteni.
 

8. Nyitott vagyok a vitára, hibáim belátására, de ezt úgyis tudják akik ismernek. Ez azonban ami itt történt, példa arra, hogy hová vezet a fekete-fehér látásmód. Másokat a téren nálam sokkal jobban bántalmaztak. Együtt érzek velük. Meglepne, ha akár csak egy kormánypárti tüntető lenne köztük, de ha van, akkor együttérzésem nekik is szól. Érvekkel kell vitázni és nem gyáva erőszakkal.

Mindenkit sokszor köszöntök:Krisztián Ungváry

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.