A HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ÉS AZ "UTCÁN ÉLNI KÍVÁNÓ SZEMÉLYEK"

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Misetics Bálint
2016.11.02.

A következő napokra már fagypont alatti hőmérséklet várható. A hajléktalanság korántsem csupán télen probléma. Mégis, amikor fedél nélkül élő emberek lényegében közvetlen életveszélynek vannak kitéve, különösen nagy szükség volna rá, hogy a kormányzat illetékes munkatársai őszintén, felelősségük tudatában tájékoztassák a közvéleményt erről a kiemelkedően súlyos társadalmi problémáról.

Nyitrai Imre, a kormány „szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára” múlt héten adott nyilatkozatot az ügyben. Szerinte „a számok azt mutatják, hogy kialakult egy viszonylag fix és stabil, kevéssé változó számú, folyamatosan utcán élő, utcán élni kívánó személy” (sic). A helyettes államtitkár szerint továbbá „ma Magyarországon nem kellene az utcán élni, hiszen Magyarország képes mindenkinek a lakhatását biztosítani”, így csak azok élnek utcán, akik ott „kívánnak” élni.

A helyettes államtitkár félrebeszél – ami persze önmagában már-már szóra sem érdemes, tekintettel arra az intellektuális és erkölcsi mélységre, ahová a kormányzat és a kormánypárt illetékesei napi rendszerességgel alámerülnek. Itt azonban emberi életekről van szó.  

Egyrészt, nincsenek olyan „számok”, amelyek azt mutatnák, hogy „kialakult egy viszonylag fix és stabil, kevéssé változó számú, folyamatosan utcán élő, utcán élni kívánó személy”. A közterületen élő hajléktalan emberek számának megbecslésére két módszeres kísérlet történt, 2005-ben és 2008-ban, mindkét esetben Budapest vonatkozásában. A felméréseket a kutatók eredeti szándéka szerint háromévente megismételték volna, a közterületi hajléktalanságot kriminalizáló szabályozásra való tekintettel azonban egyelőre felfüggesztették. Az azonban – az utcán élő emberek számának felmérésére nem alkalmas – kutatásokból is kiderül, hogy durva leegyszerűsítés azt gondolni, hogy a fedél nélkül élő emberek egy jól körülhatárolható állandó csoportot alkotnak: az utcán élő emberek több mint harmada egy évvel korábban még máshol lakott (ismerősöknél, szívességből, albérletben, hajléktalanszállón, stb.), és közel felük lakott már lakásban is azóta, hogy hajléktalanná vált.

Másrészt – és ez volna a lényeg – azt állítani, hogy Magyarországon csak azok élnek az utcán, akik ott „kívánnak” élni, az önfelmentő hazugság egy kiemelkedően súlyos esete.

A hajléktalan emberek többsége minden ellenkező híresztelés ellenére nem Budapesten él, és Szegeden vagy Pécsett például többen élnek közterületen, mint ahányan hajléktalan szállókon. De Budapesten is úgy alszik vélhetően 1500-3000 ember a legnagyobb téli hidegben is közterületen vagy emberi lakhatásra alkalmatlan, fűtetlen épületekben, hogy közben a hajléktalanellátó intézmények 100 százalék körüli (és gyakran 100 százalék feletti) kihasználtsággal működnek...

ITT OLVASHATÓ