2016. november 1., kedd

A NAGYDUMÁS ELHALLGATÁS KORMÁNYÁNAK MINISZTERE

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Aczél Gábor
2016.10.31.


Nagyon-nagyon figyeljenek!

Ezt a miniszternek kinevezett illetőt a sajtótájékoztatón többször felszólították, hogy legalább elismerje, amit az ő helikopterezéséről a Népszabadság újságírójának állított.

Hogy hazudott.

Hogy letagadta, amit később fotó tanúsított.
Ezzel szemben Rogán Antal egyetlen állítást ismételt sokszor, hogy még azon a napon, amelyen az újságíró őt erről kérdezte, világosan tudatta a nyilvánossággal az igazságot, amiért is neki nincsen lelkiismeretfurdalása, s oka sincs annak, hogy az legyen. Valamelyest változó megfogalmazásban, az ő nyilvánvalóvá vált hazugságára vonatkozó kérdések sorára csakis ezt válaszolta, semmi mást.

Ha belegondolnak – és azt hiszem, hogy ennyit, csak ennyit a legfideszesebb, legkormánypártibb választópolgártól is elvárhatok –, ha belegondolnak, ez az illető ugyan nem ismeri el, hogy ő hazudott a helikopterezésére vonatkozó újságírói kérdésre adott válaszában, de nem is tagadja azt.

Elhallgatja, azt is elhallgatja (nem cáfolja, elhallgatja), hogy erről őt bárki megkérdezte volna.

Nos, ez az illető csakis a nagydumás elhallgatás kormányában tölthet be miniszteri posztot
.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.