2016. november 19., szombat

A ZENEAKADÉMIÁN LESZ KOCSIS ZOLTÁN BÚCSÚZTATÁSA NOVEMBER 19-ÉN

ZENEAKADÉMIA HONLAPJA
Szerző: lfze.hu
2016.11.15.


A zongoraművész, karmester, zeneszerző tisztelői szombaton 8 és 12 óra között róhatják le kegyeletüket egy szál fehér rózsával vagy kardvirággal a Zeneakadémia aulájában.

 2016. november 19-én, szombaton délelőtt 8-12 óra között a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri főépületének földszinti előcsarnokában róhatja le a nagyközönség kegyeletét Kocsis Zoltán koporsója előtt. A helyszín megközelítése a Liszt Ferenc tér felől, a főbejárat melletti oldakapun keresztül lehetséges.

Tizenhárom órától kezdődik a zártkörű hivatalos búcsúztatás, melynek keretében beszédet mond Áder János köztársasági elnök, Kurtág György zeneszerző, Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Mocsári Károly zongoraművész, Perényi Miklós csellóművész, valamint Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója. A búcsúztatást az épület előtt, a Liszt Ferenc téren elhelyezett óriáskivetítőn, illetve a Duna TV-n élő adásban lehet majd követni.

A kétszeres Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója hosszas betegség után, 64 éves korában hunyt el november 6-án. Nagy halottjáról a Zeneakadémia másnap
emlékezett meg.

Kocsis Zoltánt Magyarország Kormánya, Budapest Főváros, a Nemzeti Filharmonikusok és a Liszt Ferenc Zeneakadémia saját halottjának tekinti, a búcsúztatás szervezője az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Örökség Intézete.
 

58 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.