2016. november 17., csütörtök

BARTUS LÁSZLÓ: A TEOKRATIKUS VILÁGFASISZTÁK ÉS A TRUMP-IMÁDAT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.11.16.


A karizmatikus szekták úgy örülnek Trump győzelmének, mintha már maga az Antikrisztus vonult volna be a Fehér Házba. Ugyanúgy ünneplik, ahogyan majd az Antikrisztust fogják, pedig arra még várniuk kell. Legyenek türelemmel, ha ilyen jól teszik a dolgukat, az is eljön hamar. Majd ünnepelhetik azt is, mint Isten győzelmét. A teokratikus világfasiszták Trump-imádata rávilágít arra, hogyan jutott ide a világ és hová halad.

Trumpot máris természetfölötti módon ünneplik, mint Isten küldöttét, a földre szállt angyalt. A Charisma Magazin
máris talált egy prófétát, akihez Isten szólt már 2011-ben, hogy Donald Trumpot választotta, hogy vezesse az Egyesült Államokat, és hozza el a "becsület, a tisztesség és a helyreállítás" korszakát, de a próféta öt évvel később tette csak közzé a próféciát, miután az bekövetkezett. Most újabb tuti próféciákat közöl. Mi tagadás, Trump a legjobb választás a tisztelet és a becsület helyreállítására.

Érdekesek a karizmatikus próféták, akik titokban tartják, hogy Isten szólt hozzájuk, és csak azután jelentik be, amikor megtörténik valami. Csak azt nem tudjuk, hogy Isten a becsület és a tisztesség helyreállítását miért nem kezdi mindjárt Trumpon, mert ennek a leghalványabb nyomát sem láthattuk rajta. Jól titkolta a krisztusi természetét és az isteni elhívást. Akit Isten elhív, általában megérinti, még Pál apostolnak is le kellett esni a lóról a damaszkuszi úton. Trump az a "küldött", akinek nincs erre szüksége.

A média szociológiai felmérések alapján próbálja megfejteni Trump győzelmének okát, és nem veszi figyelembe a melegházasságról és az abortuszról közölt hazugságokat, és az azok által mozgósított hívőket. Pedig Mike Pence személyében ott virít az alelnöki poszton a beépített emberük a Fehér Házban. Lebecsülik a szerepüket, pedig a kultúrharc tőlük jön.

Miközben a sajtó bagatellizálja a vallási fanatikusok szerepét, addig a fundamentalisták
eltúlozzák saját szerepüket és az "isteni beavatkozás" mértékét, amelynél még az FBI beavatkozása is nagyobb volt. Hacsak nem a Charisma Magazin félnótás prófétáinak eszével gondolkodunk, és az FBI is nem Isten parancsát hajtotta végre, amikor csalt. De mindenre elő tudnak kapni valamit. Jákób is csalt. Mintha ez általános követelmény lenne.

Az érdekesség az, hogy ezeknek a fundamentalistáknak a felfogásába minden belefér, ha az a prekoncepcióikat igazolja. Az erkölcsiséget például mindenkitől számonkérik, kivéve Trumpot, akit Isten küldött. Ami a krisztusi természetet illeti, az evangéliuminak nevezett karizmatikus mozgalom e téren sajátos elveket képvisel. Érdemes elolvasni, mit mond például Bill Johnson kaliforniai lelkész az irgalmasságról: "A Biblia szerint Isten adja a képességet a vagyonszerzésre. Ha munka nélkül is pénzt adunk az emberek kezébe, azzal olyan függőséget hozunk létre bennük, amely mind a számukra, mind a kormányunk számára veszélyes. A (liberális) jóléti rendszer az irgalmasság álarca mögé bújva valójában megfosztja az embereket a munkavégzésből eredő önértékeléstől."

Ez egy olyan keresztény irányzat, amely a rászorulót félti, hogy a munkavégzésből fakadó önértékelését elveszíti, ezért nem segít rajtuk. Feltételezi, hogy aki rászorul, az nem akar dolgozni. Munka nélkül senki ne jusson pénzhez, mondja a dúsgazdag kaliforniai lelkész, aki életében nem dolgozott, és a website-ján várja a megrendelőket, akik meghívják haknizni. Ha valaki nem tud dolgozni, úgy járt, dögöljön meg. Nyilván oka van, ő tehet róla, biztos bűnös. Született volna gazdag kaliforniai karizmatikus pásztornak. Bill Johnson nem is kertel, kimondja: "Az nem irgalmasság, ha elveszem a pénzed és odaadom annak, aki szükségben van. Csak a szabad akaratból való adás lehet irgalmasság." Semmi társadalmi szolidaritás. Ez az ő kereszténységük.

Ez a republikánus ideológia, a profitszerzést semmi ne korlátozza, adózni se nagyon kelljen a szegényebbek miatt, az állam ne osszon el semmit, ne korrigálja az anyagi különbségeket és a jövedelmi viszonyokat, hanem majd a nagyon gazdagoktól eljut a pénz a szegényekhez. Hát nem jut el. Ez a republikánus "szociális háló", ami nem működik. Erre szavaztak a média szerint a szegények. De éppen ez az, hogy nem erre szavaztak, hanem jövedelmi viszonyaiktól függetlenül az antiliberális kultúrharcra, a Bill Johnson-féle prédikátorok uszítására, mint ahogy azt látni fogjuk.

A szabad akaratból való adásra pedig várhatnak. Bill Johnson nem fogja lerombolni senki önértékelését azzal, hogy megsegíti. A bibliai szegény Lázár is ezért nem kapott semmit. De ezt már elfelejtették a milliomos prédikátorok. Ez a karizmatikus mozgalom lelkészeinek világképe, amelyet a republikánus párton keresztül akarnak érvényesíteni, amit a Biblia elferdítésével vezetnek le, de a lényeg az, hogy az ő pénzük megmarad. Szerintük ez Isten szíve. Ugyanígy lépnek át mindent, amit a Biblia mond, ha érdekeik úgy kívánják. Így jutottak el Trumpig, amikor is a világ legerkölcstelenebb emberével akarják megvédeni az erkölcsöt.

Mindezt azért mondtuk el, hogy érthető legyen, ami ezután következik. A szelektív bibliai világkép, amely tetszése szerint válogat és írja át az Isten törvényét, óriási pusztítást okoz. Ahhoz, hogy megértsük, miért szavaztak tízmilliók (karizmatikus evangéliumiak 81 százaléka) Trumpra, és ez milyen összefüggésben van az egyházak szerepével, ismerni kell a bibliai összefüggéseket, amelyek könnyen megérthetők, és helyükre teszik a csalókat. Íme:


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.