2016. november 22., kedd

CSŐRE TÖLTVE ORBÁN CSODAFEGYVERE! KEZDŐDHET A NÉPHÜLYÍTÉS

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Pálmai Tamás
2016.11.21.

 
Orbániában elkezdődött a ráhangolás a 2018-as választásra, és hogyan másként, mint eufórikus állapotot előidéző – legalábbis az elvakult fidesznyikekben – „mondások” sorával. Manapság már nem működik a „rezsicsökkentés”-szlogen, hiszen világszerte olcsóbb az energia, mint amennyivel szeretett pártunk és kormányunk kegyesen nekünk azt élete kockáztatásával leengedte. Migráncs sem téved még csak véletlenségből sem erre. A lenézett, büdös hajléktalanozás sem hozta meg a kellő hatást. Talán mert a befogadásra kiszemelt réteg attól való félelmében, hogy neki is állhat a zászló, nem ugrott neki a gyűlölet tárgyául odavetett védteleneknek.
 
Így tovább kellett járatni a fogaskerekeket, mert a társadalmi feszültség az kell, mint egy falat kenyér! És nem hiába volt a sok kattogás. Megvan! Hatásos, mindenki – pártállástól függetlenül – örülhet neki, és ha nem sikerül megvalósítani, akkor sem hullik vissza a kedves vezető fejére, hiszen ő mindent megpróbált.
 
Az elkövetkező másfél év a béremelés ígéretének bűvkörében telik majd! Megelőzve a rögtön felhorkanókat, hogy nekem semmi nem jó, természetesen én is látom, tudom, érzem, hogy óriási a szükség a nagyobb jövedelemre, és szép is lenne, ha valaki – bárki – csettintene egyet az ujjával, és összeütné néhányszor a cipője sarkát, és láss csudát! – máris minden rendben lehetne. Csak hát ez nem a mesevilág – ámbár kétségtelen, hogy néha úgy érezzük, hogy egy elfajzott, gonosz Óz országában élünk – hanem 2016 Magyarországa...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.