Szerző: L. Ritók Nóra
2016.11.06.
Alig látni már a korábbi próbálkozásokból, módszertani fejlesztésekből, továbbképzésekből, pedagógia programokból valamit, a nagy egységesség korát éljük, miközben a tantermekben egyre világosabban látszik, naponta romlik tovább a helyzet. Az a furcsa, hogy ebben központi megoldásként nem a rendszer átalakítása történik, sokkal inkább az állami segédlettel történő kettészakítása. Aki teheti, kimenekíti a gyerekét olyan iskolába, ahol a hátránnyal érkező gyerekek nem fordulnak elő, ahol könnyedén teljesíthető a kompetenciamérés országos átlaga. A közoktatás rendszere egyre gyorsabban szakad ketté, az állam meg hagyja, magára hagyva azokat, akik a szegregált, vagy szegregálódó iskolákban tanulnak és tanítanak.
Mert míg a jobb társadalmi státuszúakat tanító iskolákban van tanulási motiváció, partnerként működő szülő, megvásárolt taneszköz, megfelelően táplált, kipihent és érzelmileg stabil gyerek, akinek, ha van is valami tanulási nehézsége, a szülők azt magánúton, plusz fejlesztésekkel igyekeznek kiküszöbölni, addig a zömében halmozottan hátrányos helyzetűeket tanító iskolákban nyoma sincs ennek.
Mert itt ritka a tanulási motiváció, itt nem partner a szülő, hiányos a taneszköz, éhes és kialvatlan a gyerek, ápolatlan és agresszív, sok a BTM-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő), ők sosem kaptak külön fejlesztéseket, a szüleik azt sem tudják, mi az. Az elvárás pedig ugyanaz, a tempó is, és mivel a követelmények csak így teljesíthetők, a módszertan is. Frontálisan, lexikálisan, kézi vezérléssel.
A pedagógus folyamatosan a kudarccal szembesül, alsóban még csak-csak, de felsőben már képtelenség a továbbgörgetett alapkészséghiányokkal tovább haladni, aki nem tud megfelelően olvasni, az nem fog tudni haladni a többi tantárgyból sem. A tanulás felsőben már végképp nem köti le őket, keresnek mást, felerősödnek a magatartási gondok, a pedagógus idejét a fegyelmezés köti le, de ebben is sikertelen. Az esetek egyre durvábbak, bevonódik a rendőrség is, de ettől sem lesz jobb a helyzet.
Ki a hibás? Egyszerű azt mondani, meg is teszik sokan, hogy ők hibáztathatók kizárólag, a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében cigány gyerekek szülei. Miért így nevelik a gyerekeiket, miért nem vesznek nekik felszerelést, miért nem etetik normálisan, miért engedik neki, hogy későig nézzék a tv-t, miért nem hordják külön fejlesztésekre, vagy egyáltalán miért szülik meg őket, ha nem bírnak megfelelően gondoskodni róluk?!
Azt hiszem, ebben az egészben az a legnagyobb probléma, hogy magával a szegénység átörökítésével senki sem számol a rendszerben, az, hogy ezek a gyerekek mibe születnek bele, mi épül be zsigerileg náluk, és mi formálja őket tovább, azt figyelmen kívül hagyja mindenki, mintha nem is létezne. Pedig ez határoz meg leginkább mindent náluk. Ezek a gyerekek olyan tudást kapnak csak örökül, ami generációk óta a szegénységben formálódik. Amiben nincs benne a tervezhető, a kiszámítható, a hosszú távú. Csak a napi túlélési. Amiben nincsenek számukra értelmezhető kitörési pontok. A helyzet pedig, amiben élnek, nem annyira egyéni történetekben, sokkal inkább bonyolult társadalmi folyamatokban értelmezhető. Ami nem most kezdődött, és generációkon keresztül egyre jobban terhelődött meg újabb problémákkal...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.