2016. november 21., hétfő

ÍGY LETT ORBÁN VIKTOR AZ ELVEK NÉLKÜLI POLITIZÁLÁS APOSTOLA

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.11.21.


Nincs semmi meglepő abban, hogy a magyar miniszterelnök által vizionált szép új világban a pragmatizmus minden elvi megfontolást felülír. Liberális politikusként kezdte pályáját, néhány év alatt jobbközép párttá alakította a Fideszt, majd sovén és rasszista kijelentésektől sem riadt vissza azután, hogy a világban politikai váltópénz lett az idegengyűlöletből. Orbánról nyugodtan kijelenthetjük, hogy soha nem gondolta komolyan azt, amit mondott, minden megnyilvánulása mögött hűvös politikai számítás állt. A kérdés az, kikre emlékezik az utókor szívesebben, a pusztán ideológia által vezetett, vagy a hasznosságot mindenek fölé helyező államférfiakra? Másként fogalmazva: Lehet-e politikai elv az, hogy nincsenek elveink?

Minden politikai tett valódi célja a hatalom megszerzése vagy megtartása, így aki ezzel ellentétesen cselekszik, bukásra van ítélve. A hatalmat akarni nem szégyen, más kérdés, hogy vannak olyan politikusok, akik nem kérkednek azzal, hogy elveik és ígéreteik mögött a saját céljaik mindenek fölé helyezése áll. A nyugati demokráciákban a kompromisszum, a megalkuvás, sőt a kétszínűség is szerves része a politikai eszköztárnak, ám vannak olyan szabályok, melyeket a közélet minden szereplője tiszteletben tart. Ezek olyan elvek, melyeket részben a törvények szabályoznak, részben pedig a politikai hagyomány alakított ki, így ezek által válik kiszámíthatóvá egy rendszer működése.

A keleti típusú diktatúrákban nincsenek ilyen hagyományok, az erősebb mindent visz, a törvényeket úgy értelmezik a vezetők, ahogy számukra előnyös, ha pedig szükségesnek látják, átírják a jogszabályokat a saját szája ízük szerint. A 2010es hatalomváltás óta Magyarországon egyre jellemzőbb ez utóbbi politikai gyakorlat, hiszen a többség a kétharmados többségével nem élt, hanem visszaélt, a hatalmát pedig nem reformokra, hanem erőfitogtatásra használta fel. Orbán Viktor tudta, hogy szüksége van az Európai Uniós tagság nyújtotta előnyökre, főleg az onnan érkező pénzforrásokra, ám közben igyekezett a keleti hatalomgyakorlás módszertanát meghonosítani. Ezt hívjuk röviden - Orbán Viktor szóhasználatával élve - pávatáncnak.

E politikai filozófia szerves része, hogy a hagyományos nyugati értelemben vett elvi politizálást a múlt rossz örökségeként emelte be a miniszterelnök a közbeszédbe, a praktikus megfontolásokon alapuló, lényegében minden elvszerűséget nélkülöző keleti hagyományt pedig értékként igyekszik felmutatni a nyugati szemlélettel szemben. Ez egyrészt megágyaz egy cinikus politikai magatartásnak, másrészt folyamatosan konfliktusokhoz vezet a belpolitikában és a külkapcsolatokban egyaránt. Ezeket a feszültségeket folyamatos húzd meg, ereszd meg politikával lehet enyhíteni, ami lényegében a pávatánc kiteljesedése...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.